Ugrás a tartalomra

Retró napot tartottak a Jókai városrészben

Létrehozva
A Háromkő Egyesület szervezte közösségépítő akció témája az 1980-as évek volt. A városrész lakói egyfajta időutazáson vehettek részt negyven év távlatában. A fiatalok is megismerhették így szüleik gyermekkorát, az akkori Jókait sajátosságait, életét.
Preview Image
Mocsáir László képgalériája

A szervezők közül többen jelmezt is húztak, így próbálták meg a retró nap résztvevőit visszakalauzolni a mára kissé szépiássá vált 80-as évekbe. Jernei Péter, az egyesület elnöke például - kissé bohókás - műszakvezetőnek öltözött: a korban elmaradhatatlan svájci sapkában és barna munkásköpenyben jelent meg, így tartott rendhagyó vegyvédelmi oktatást az érdeklődőknek.
- A fiatalok nem nagyon értik, inkább csak élvezik ezt a fílinget, de a szülők annál inkább, ők pedig elmagyarázzák a gyerekeknek, mit is látnak voltaképp - mondta a humoros hangulatú esményrész kapcsán Jernei Péter.

Kép
Fotók: Mocsári László


A retró nap egyébiránt a Jó a Jókain program keretében valósult meg.

- Első sorban a gyerekek számára készültünk feladatokkal, érdekességekkel, akik számára már teljesen idegen terep a 80-as évek világa - magyarázta Varga Gabriella, a program szakmai vezetője. - Megnézhetik, milyen egy kazettás magnó, hogy működik egy lemezlejátszó, kipróbálhatják, hogyan kell egy walkmenben elemet cserélni. Természetesen a szervezők azt is megmutatták, hogyan lehet visszatekerni egy kazettába a szalagot, ha azt bekapta a lejátszó - a fiatalok pedig értetlenül álltak először azelőtt, miért is kell mindehhez egy sima ceruza.

Kép


A retró napon felbukkantak "őskori" mobiltelefonok, különböző régi rajzfilmek és a bűvös Rubik kocka is. A szervezők emellett akadálypályával és sportversennyel, fánkevő versennyel, közös TV tornával, táncbemutatóval és retró kvízzel várták a Jókai lakóit.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.