Ugrás a tartalomra

Negyven év után először ABBA-dalok a brit slágerlistán

Létrehozva
A legendás svéd popegyüttes novemberben megjelenő új albuma két száma, az I Still Have Faith In You és a Don't Shut Me Down a 6., valamint a 7. helyet szerezheti meg az officialcharts.com vasárnap közzétett becslése szerint, mely az eladásokon és a streaminghasználaton alapul.

Az MTI összegzése szerint utoljára 1981 decemberében jutott ABBA-dal a brit kislemez-sikerlistán az első tíz közé. A Don't Shut Me Down múlt heti megjelenése óta a legtöbbet letöltött dal volt az Egyesült Királyságban, a két számot egyenként több mint 500 ezerszer streamelték a hétvégén.

A november 5-én megjelenő Voyage 39 év után az ABBA első albuma. Nyolc új dal mellett két feldolgozás is hallható lesz rajta, a Just a Notion és a Bumblebee, melyeknek korábban csak demóváltozata volt ismert.

Az új albumon – melyre állítólag kevesebb mint 24 óra alatt mintegy 40 ezer előrendelés érkezett az Egyesült Királyságban – először lesz hallható karácsonyi ABBA-dal, a Little Things.

Az új ABBA-korszak jövőre koncerttel folytatódik, melyen az együttes négy tagjának digitális avatárjai adják elő a most megjelent két számot, valamint legnagyobb slágereiket az erre a célra épített ABBA-arénában Londonban.

Borítókép: Az ABBA együttes 1974-ben; WikiPedia

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.