Ugrás a tartalomra

Új fotók készültek a színház oszlopos tagjairól

Létrehozva
Lecserélték a művészekről készült fotókat a színház melletti átjáróban.
Kép

Aki a Miskolci Nemzeti Színház felé sétál, annak már feltűnhetett, hogy valami megváltozott a környéken. A Jegyiroda melletti oszlopokra új színészportrék kerültek.

Kép
Forrás: MNSZ Facebook oldala

Az új galéria már leköveti a társulatban történt változásokat. A képeket idén is Éder Vera készítette, akinek ismét sikerült izgalmas módon bemutatnia a színművészeket, érdemes – nem csupán látni, hanem – megnézni a fotókat, amik egy évig reprezentálják a társulatot az utca embere számára.

A színház igazgatója, Béres Attila nemrégiben stúdióvendégünk volt: beszélt a teátrumról, sikerekről, a közelgő ünnepi évadról, és elmondta azt is, hogy mit jelent számára egy szóba  sűrítve az igazgatói és a rendezői munka, és mi jut eszébe színészekről és a nézőkről. 

Ez is érdekelhet

Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.
Képgaléria
Kézműves ünnep a Miskolci Galériában
Élővé teszik a népművészetet – zárult a régiós tárlat
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Családi programmal zárult a XVIII. Élő Népművészet – Országos Népművészeti Kiállítás 2026 című pályázat Észak-Magyarország és Felvidék régió kiállítás szombaton a Miskolci Galériában.
Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.