Ugrás a tartalomra

Elhunyt Balogh Mária, a magyar televíziózás első női riportere

Létrehozva
Nyolcvanöt éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Balogh Mária, a magyar televíziózás első női riportere - közölte a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) vasárnap az MTI-vel.
Kép
Képforrás: 24.hu

A szövetség honlapján is közzétett méltatásában azt írták: Balogh Mária az MTV-ben egész munkássága során az elesettek, a kiszolgáltatottak érdekében készített műsorokat. Hangvétele, közvetlen stílusa évtizedekig szolgált mintául az újabb generációknak.

Ebédszünet című műsorával, amely a munkásemberek érdekvédelmét szolgálta, műfajt teremtett - emelték ki. Vezette az Ifjúsági Osztályt, igazgatója volt a Miskolci televíziós fesztiválnak, 2013 óta a MÚOSZ tiszteletbeli tagja, 2019 óta pedig Aranytoll-díjas volt.

Kép
képforrás: feol.hu

Hozzátették: Balogh Mária egyedül nevelte fel mozgássérült, fogyatékossággal élő unokaöccsét, akiről még betegsége idején is, egészen haláláig gondoskodott.

Halálával a televíziózás hőskorának kiemelkedő személyiségét vesztette el a szakma - fűzték hozzá.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.