Ugrás a tartalomra

Új kötet mutatja be a Reflex elmúlt öt évtizedét

Létrehozva
A könyvet a Miskolci Galéria Kondor-termében mutatták be, ahol Fedor Vilmos beszélgetett a szerzővel, Bárdos Istvánnal. 
Kép
Bárdos István és Fedor Vilmos. Fotó: Juhász Ákos


A kötet az együttes fél évszázados történelmét öleli fel, egyben a szerző, Bárdos István zenei életrajza is. 
A bemutatón először a kötetet megjelentető Bíbor kiadó vezetője köszöntötte a megjelenteket. Borkuti László – aki egyben a város közművelődési és turisztikai tanácsnoka is – méltatta a szerző zenei pályafutását, illetve írói tevékenységét is, hiszen ez már a második könyv az ő tollából. 

Bárdos Istvánnal Fedor Vilmos polgármesteri megbízott, helytörténész, zenész beszélgetett a közönség előtt, aki a minap.hu-nak úgy fogalmazott: a 2015-ben Miskolc város Nívódíját elnyerő együttes munkássága és maga a könyv jóval túlmutat a zenei tevékenységen.

- Nagyon fontos, hogy ez az első olyan könyv a rockkorszakból, amit egy zenész írt meg, aki maga is végigzenélte az elmúlt ötven évet és formálója, alakítója volt a miskolci zenei életnek. Mindent ismert, mindent látott – hangsúlyozta. 

Kép
Bárdos István az új kötettel. Fotó: Juhász Ákos


A tavaly ötvenéves Reflex ezen a néven 1974 szeptemberében lett az akkori Miskolci Ifjúsági Ház zenekara. Az alapító-énekes Bárdos István lapunknak elmondta, a könyv másfél év alatt született meg és számos érdekes történet vonultat fel a csapat életéből.

- Maga a kötet két részből ál. Az elsőben a Reflex a történetét követhetjük végig a hetvenes évektől egészen napjainkig. A második részben pedig lehetőséget adtam a tagoknak, hogy önmaguk meséljék el saját zenei történetüket, hogy ők hogyan kerültek a zene közelébe, hogy kerültek a zenekarba, hogy látják az eddigi életpályájukat – mondta az szerző.

Kép


A bemutatón elhangzott, a könyv olvasásakor sokan ráismerhetnek fiatalkorukra, vagyis arra a korszakra, amelyet két zenekar, az Edda és a Reflex neve fémjelzett Miskolcon.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.