Ugrás a tartalomra

77 év után kerülhet pont a híresen szomorú történet végére

Létrehozva
Rájöttek, ki súgta be a bújkáló Anne Frankot és családját a náciknak.
Kép
Részlet a naplóból

A lány 13 évesen kezdte írni naplóját. 15 éves volt, amikor abbamaradtak a bejegyzések. A nácik elől rejtőzködő Anne Frank és német családjának amszterdami búvóhelyét egy zsidó jegyző árulhatta el a megszállóknak a második világháború idején - közölte a NOS holland közszolgálati médiatársaság internetes oldalán hétfőn egy igazságügyi szakértőkből álló csoport kutatásaira hivatkozva.

Emlékeztettek: a szakértők 2017-ben egy volt FBI-ügynök vezetésével kezdtek vizsgálatot annak kiderítésére, hogy ki árulta el Anne Frank és családja búvóhelyét a Gestapónak 1944-ben.
A nemzetközi kutatócsoport munkájának eredményeit rögzítő kötet állítása szerint Arnold van den Bergh amszterdami jegyző továbbította a nácik elől rejtőzködő zsidó családok tartózkodási helyét a németeknek - jelentette a NOS.
Van der Bergh, aki a németek által létrehozott Zsidó Tanács tagja volt, jegyzőként műalkotások náciknak történő kényszerértékesítésének ügyeiben járt el. Az igazságügyi szakértők szerint a jegyző azért adta át a rejtőzködő zsidó családok címeit a németeknek, hogy megvédje saját családját a deportálástól. A Zsidó Tanács tagjaként haladékot kapott a deportálás alól, a határidő azonban 1944-ben lejárt. A kutatók úgy vélik, hogy ez volt az a pillanat, amikor Arnold van den Bergh úgy döntött, hogy átadja a címeket, köztük a Frank családét is. Végül sem őt, sem családját nem deportálták.
Arnold van den Bergh 1950-ben halt meg. A jegyzőt egy névtelen feljegyzés alapján vádolják, amelyet Anne apja, Otto Frank kapott röviddel azután, hogy visszatért Amszterdamba a háború végén. A feljegyzés szerint a zsidók amszterdami búvóhelyét a zsidó tanács egy tagja, A. van den Bergh jelentette be, aki egy teljes címlistát továbbított a németeknek.

Kép
Anne Frank

A hírportálnak nyilatkozó Pieter van Twisk újságíró, a kutatócsoport egyik holland tagja közölte, hogy a Frank család rejtekhelyének elárulásával kapcsolatos korábbi vizsgálatok figyelmen kívül hagyták a feljegyzést. Elismerte ugyanakkor, hogy az írást leszámítva nincs más meggyőző bizonyíték az állítás alátámasztására. Hozzátette továbbá, még számos kérdés maradt nyitva, egyebek mellett az, hogy ki készíthette a feljegyzést.
A hírportál a kutatócsoport egy másik tagját, Vince Pankoke nyugalmazott FBI-nyomozót is idézte, aki szerint noha a régi ügyben kizárólag közvetett bizonyítékokra lehet hagyatkozni, a közzétett elmélet hitelességének legalább 85 százalékos a valószínűsége.

Anne Frank családja Adolf Hitler hatalomra kerülése után menekült el Németországból Hollandiába. Miután 1940 májusában a németek Hollandiát is lerohanták és megszállták, Anne és családja bujkálni kényszerült, mindaddig, amíg fel nem fedezték őket 1944. augusztus 4-én. Annét és nővérét a bergen-belseni táborba szállították, mindketten ott haltak meg. Édesanyját Auschwitzban gyilkolták meg. Édesapjuk, Otto Frank megmenekült, Amszterdamba hazatérve tudta meg, hogy családja meghalt a koncentrációs táborban. Anne naplóját az egyik bújtatótól kapta meg, megjegyzéseket fűzött hozzá, majd 1947-ben kiadta. A naplót 2009-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, a világ tíz legolvasottabb könyve közé tartozik.
 

Ez is érdekelhet

Miskolcra érkezik a Kincsem musical
Kultúra
Augusztusban válogatott szereplőgárdával a Lovagi Tornák Terére jön a Kincsem musical, a Nemzeti Lovas Színház előadásában.
Kaláka
Június végén lesz a 45. Kaláka Fesztivál
KultúraBelföldKultúra
Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja elmondta: ezúttal is az Érsekkert lesz a hagyományosan a folk műfaj színes palettáját felvonultató seregszemle fő helyszíne június 26-29. között.
Filmvetítés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
KultúraMiskolc
Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeznek Miskolcon is.
A vakációra hangolnak a könyvtár június eleji programjai
KultúraMiskolc
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár még a nyár beköszönte előtt kitesz magáért.