Ugrás a tartalomra

Ötven év, ötven kép - dupla jubileumot ünnepel a könyvtár

Létrehozva
Ötvenéves ebben az esztendőben a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épülete, maga az intézmény pedig éppen 2022-ben hetven esztendős – a dupla évforduló alkalmából nyílt kiállítás a Görgey úti épületben pénteken. 
Kép
A megnyitón Varga Andrea, Varga Gábor és Fehér Miklós mondott beszédet. Fotó: Juhász Ákos

A tárlaton először Varga Gábor az intézmény igazgatója beszélt, aki úgy fogalmazott, fontos folyamatosan felhívni a figyelmet arra, hogy a kulturális intézmények, közgyűjtemények, könyvtárak, milyen jelentős szerepet töltenek be a közösségek életében megyei és települési szinten. Hasonlóan fontos megemlékezni az elődök és a jelenlegi dolgozók munkájáról, nélkülük ugyanis az intézmények sem működhetnének a jelenlegi színvonalon – tette hozzá. 

- A fotókiállításon túl az év folyamán rajzpályázatot is hirdetünk majd a gyermekek számára, de lesznek online programok, köztük vetélkedők is, de irodalmi pályázatok kiírására is készülünk. Október 26-án pedig, a megyei könyvtár alapításának évfordulóján egy teljesen új honlappal jelennénk meg az online térben, hisszük, hogy ez egy méltó lezárása lenne a jubileumi évnek – mondta Varga Gábor hozzátéve: az ünnepi könyvhéthez kapcsolódva szeretnének író-olvasó találkozókat, játékokat és egyéb rendezvényeket is szervezni. 

Kép


- Miskolc a háborút megelőzően több jelentős értéket képviselő könyvtári gyűjteménnyel rendelkezett, melyek egy része sajnos odaveszett – ezt már Varga Andrea alpolgármester mondta beszédében, melyben a városi és megyei könyvtár múltját, előzményeit is megidézte. „Mégis, a könyvtárosok már a háború utáni évben hozzáláttak a helyreállításnak. Így történhetett, hogy a háború befejezése után három évvel már a városi könyvtár működhetett a színház második emeletén.” – tette hozzá. 

A megyei könyvtárakat 1952-ben egy kultúrpolitikai rendelet hatására hozták létre a városi és a járási könyvtárak egyesítésével. A miskolci intézmény az Erzsébet téren a kereskedelmi és iparkamara korábbi, a Miskolci Akadémiai Bizottság jelenlegi épületében kezdte meg működését. Új székházát Dézsi János tervezte, aki az 1972-ben átadott létesítményért Ybl Miklós-díjat kapott. Varga Andrea hozzátette, a könyvtári hálózat az elmúlt években is folyamatosan fejlődött. 

Fehér Miklós, a Könyvtári Intézet igazgatója végül úgy fogalmazott: a könyvtárak legnagyobb és legszebb küldetése, hogy boldoggá kell tenni az embereket. „Ehhez a könyv áll a rendelkezésünkre, mint a világ legegyszerűbb, mégis legjobban működő, kimeríthetetlen boldogság-erőforrása” – hangsúlyozta. 

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.