Ugrás a tartalomra

A Vasgyár értékeit mentenék

Létrehozva
Az egykori Vasgyár területe – nagyrészt – évtizedek óta elhagyatottan vagy kihasználatlanul áll. A miskolci identitás szerves részét adó iparkomplexum elemei idővel az enyészetté válnak, ha nem teszünk a megőrzésük érdekében. Pénteken szakemberek, civilek és önkormányzati szereplők beszélgettek az értékmentés lehetőségeiről.

Az egykori Lenin Kohászati Művek nevére asszociálva LKM – Lélek, Közösség, Művészet címen indított projektet a Montázs Egyesület. Céljuk a diósgyőri kohászat, valamint a köré épülő „vasas társadalom” értékeinek kulturális-turisztikai célú bemutatása – írták sajtóközleményükben.

Ennek a társadalmi vállalkozásnak volt része az a pénteki szakmai konferencia, amelyen az értékmentés lehetőségeiről beszélgettek a meghívottak. Püspöki Péter szakmai vezető elmondta, közös gondolkodásra invitálták a kulturális élet különböző szegmenseinek szereplőit.

„Úgy gondoljuk, a helyi kulturális értékmentés egy olyan társadalmi vállalkozás lehet, ami hozzátesz a Miskolchoz kötődésünk építéséhez” – foglalta össze.

Ehhez a kezdeményezéshez amolyan gondolatindító beszélgetés volt a pénteki. Nyolcan ülték körül a képzeletbeli kerekasztalt, mindannyian valamilyen formában érintettek voltak a Vasgyár múltjában, jelenében vagy jövőjében.

Kép
Püspöki Péter szakmai vezető. | Fotók: Juhász Ákos

Egyikük volt Egri Józsefné, a Factory Arena vezetője. Az intézmény egy jó példa arra, hogyan lehet új életet lehelni a vég felé közeledő ipari örökségbe, hiszen az egykori csarnok épülete közel két évtizede a miskolci extrémsportok fellegvára.

„Ha visszagondolok, kicsit beleborzongok, hiszen a Factoryval megmentettünk egy épületet. Új lehetőség adódott, ahová a fiatalok járnak. Az értékeinket becsülik, mert a múlt találkozik a jelennel. Erre nagy szükség van” – foglalta össze gondolatait az értékmentésről, majd hozzátette, hogy a közös gondolkodás lendületet adhat az új ötleteknek.

Kép

Erre a közös gondolkodásra reflektált Varga Andrea alpolgármester.

„Együtt gondolkodunk arról, hogy mi a Vasgyár jelentősége Miskolc életében. Ez egy olyan értékmentő folyamat, amely a jövőnket alapvetően meghatározhatja. A közös ötletelés alapozhat meg egy olyan stratégiát, ami aztán cselekvéssé válhat” – utalt arra, hogy a sokakat érintő kérdésben minél több érintett véleményét kell megismerni, hiszen a nehézipari múlt mindannyiunk identitásának része.

Ennek megfelelően a beszélgetésen megosztották gondolataikat civil szervezetek, informális közösségek, kulturális és oktatási intézmények, a Miskolci Egyetem, illetve a helyi kultúrpolitika képviselői.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.