A nemzeti ünnep alkalmából csaknem száz érdeklődő előtt vonták fel a piros-fehér-zöld lobogót. Ebben a Diósgyőri Gimnázium diákjai segítettek, majd a Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola tanulói adtak ünnepi műsort. A résztvevők a megemlékezés koszorúit is elhelyezték.
A diósgyőri országzászlónál emlékeztek a forradalom és szabadságharcra
Létrehozva
A városrészben lokálpatrióták gyűltek össze, hogy 1848-49 eseményeire emlékezzenek és a márciusi ifjak előtt tisztelegjenek.
Ez is érdekelhet
Meghalt Scherer Péter
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.