Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A MAB-székház

Létrehozva
Az Erzsébet tér 3. szám alatti épület 1975-ben, a régi kép készültekor.
Kép
Forrás: Fortepan/ Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ

Ma a Miskolci Akadémiai Bizottságnak ad otthont, de egyáltalán nem volt ez mindig így. 1896-ban készült Kereskedelmi és Iparkamarának, de 1945 után azt a megyei tanács, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, majd a Herman Ottó Múzeum is használta. Az épület eklektikus stílusa megfelelt a korának, és kifejezte a régi hagyományokra visszatekintő iparos réteg és a múlt század végén meggazdagodó, feltörekvő kereskedők ízlésvilágát.

Kép
Juhász Ákos felvétele 

Bár nem műemlék, városképi jelentőségű, mert a fő tömegek aránya, gazdag plasztikai játéka és legfőképpen a belső terek szépsége, tiszta logikája egy méltóságteljes, szép középületet teremtett. Felújítása és a MAB-székház céljára történt átalakítása a Magyar Tudományos Akadémia gondozásában Cifka Anna építész tervei alapján készült el. Az akadémiai bizottság 1983 óta működik itt, az épület főhomlokzatát az ezredforduló utáni években újították fel utoljára.

Címkék

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.