Ugrás a tartalomra

Végre sejtjük, milyen lehet egy amerikai blues-koncert

Létrehozva
Ezt pedig Little G Weevilnek köszönhetjük; a magyar zenésznek, aki a stílus mélységeit az Egyesült Államokban sajátította el, illetve vívta ki a nemzetközi elismerést. Most pedig Görömbölyön lépett fel, ahol az ember néha röpke pillanatokra azt hihette, hogy egy füstös memphisi kocsma teltházas koncertjén van.

Persze nem volt füst a Görömbölyi Művelődési Házban, illetve a koncert is ülős volt, ami számról-számra erősödően nagy hiba volt, ahogy kezdte a tényleges teltház népének lábait egyre inkább átjárni a boogie.

De mindettől eltekintve azzal, hogy a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. meghívta a Szűcs Gábor névre hallgató Little G Weevilt Görömbölyre, valóban egyedi élményt kínált a koncertlátogatóknak.

Preview Image
A füst nélküli füstös koncert képgalériája; Fotók: Mocsári László

És ehhez igazából még csak blues-rajongónak sem kell lenni, mert már önmagában különleges az előadásmódja egy ilyen koncertnek. A történetmesélés, a számok közötti átkötő anekdotázás nem új keletű dolog, de sokkal izgalmasabb, amikor egy nemzetközileg a stílus legmagasabb szintjein elismert művész mesél emberközeli sztorikat amerikai kalandjairól.

Például, hogyan mosogatott Memphisben, a blues őshazájában, vagy miként találkozott blues legendákkal. Egy picit belekóstolhatott a koncert népe abba, hogy fehér európaiként milyen érzés egy alapvetően feketék által definiált kultúrkörben mozogni.

Kép
Sok-sok anekdota elhangzott

Többféle formációban lép fel Little G Weevil, hozzánk K. C. Brown szájharmonikással ketten érkeztek: gitárok, lábdob, szájharmonika és ének adták össze az akusztikus koncertélményt. Ami így is volt annyira teljes, mintha egy nagyzenekar lépett volna fel. A jó értelemben vett kiskocsmai intimitás hangulatát csak fokozta. Egyébként az előadásmódjuk is megéri a maga két mondatát: az arcokon látszott, hogy meghalnak a zenéért néha.

Kép
K. C. Brown is odatette magát

K. C. Brownról pedig senki ne gondolja, hogy másodharmonikás a történetben, mert a vékony, fehér zenész – totálisan színpadidegen kinézete mellett – olyan mozgáskultúrával, átéléssel és játékkal egészítette ki az élményt, hogy nélküle hiányérzetünk lett volna.

Little G Weevil a koncert előtt elárulta, hogy még a ’90-es években járt Miskolcon először, a legendás Bahnhofban lépett fel és tisztán megmaradt neki az a bizonyos mozdony. Legutóbb három éve lépett fel a városban, szintén a Görömbölyi Művelődési Házban. Ez csak annak furcsa, aki nem zenészmentalitással gondolkodik a koncerteket illetően: „Nézd…én oda megyek, ahová meghívnak! Teljesen mindegy, hogy az Görömböly, a kert vége, vagy Miskolc belvárosa” – tette hozzá.

Kép
little g. weevil

Reménykedett benne, hogy a mostani olyan sikeres lesz, mint a 2019-es fellépés, hiszen akkor „tök jó volt” a hangulat. „Látszott, hogy az embereknek tetszik ez a tradicionális blues muzsika, úgyhogy szerintem mindannyian jól éreztük magunkat” – emlékezett vissza élményeire. „Valószínűleg nem jön Miskolcra nemzetközi blues produkció túl gyakran, de azért ne írjuk le a stílust. Ha több emberhez eljutna, még többen lennének”.

Végül az emberek megkaphatták a különleges élményt, amit Little G Weevil koncertje ad. Saját számok mellett egyéni kedvenc klasszikusokat halhattak a vendégek. És hogy még egy, a művész szájából elhangzott záró akkorddal próbáljuk leírni az élményt: „Én soha nem írok előre műsort. Azt játszom, amihez éppen kedvem szottyan, vagy az szól, amit látom, hogy a közönség szeretne”.

Kép
A közönség értékelte a blues-t

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.