Ugrás a tartalomra

Jótékonysági estet tart Balla Miklós

Létrehozva
A Miskolc Dixieland Band vezetője március 29-én, kedden 18 órától tartja jótékonysági estjét
a Népkerti Vigadóban.
Kép
Fotó: MiNap-archív, Mocsári László 2021-es felvétele

– Csepp a tengerben, de megpróbálok tenni értük – mondta el megkeresésünkre a jazzklarinétos, aki annak a miskolci kislánynak és édesapjának kíván ezzel segítséget nyújtani, akik hosszú és körülményes bírósági procedúra után leltek végre nyugalomra. A gyermekelhelyezési pereskedés, továbbá a rájuk maradt hitelek azonban komoly anyagi kihívások elé állították őket. 

Az önálló est célja – a művész szándéka szerint –, hogy bemutassa, milyen hatással voltak rá bizonyos zenei stílusok. Balla Miklós a legkülönfélébb – akár a popzenéből is ismert – dallamok feldolgozásával szeretné felvonultatni zenei világát. A rendezvény teljes bevételét jótékonysági célra ajánlják fel.

Vendég: Szécsi Viktória énekes

Közreműködik: Balla Regina

A rendezvény fővédnöke Barkóczi István a Fux Zrt. tulajdonosa, vezérigazgatója. Támogatójegyek kaphatók a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. miskolci irodájában (3535 Miskolc, Kossuth Lajos utca 3.), valamint a helyszínen elhelyezett gyűjtőhelyen. 

Támogatás utalható az OTP 11773346-02114161 számú számlára (külföldről: HU82117733460211416100000000 SWIFT kód: OTPVHUHB).

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.