Ugrás a tartalomra

„Kisvilágok” című pódiumbeszélgetéssel egybekötött filmvetítés a Nemzetközi Roma Nap alkalmából

Létrehozva
A Sokat tanulhatunk egymástól – Hodász c. antropológiai dokumentumfilmet április 7-én, 17:30 kor vetítik a Béke Art Moziteremben.

Sokat tanulhatunk egymástól - Hodász című magyar antropológiai dokumentumfilm ingyenes vetítésére kerül sor, a Nemzetközi Roma Nap alkalmából a CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Béke Art Mozitermében, az EPISZTÉMÉ - Kutató, Közösségépítő és Kulturális Egyesület szervezésében.

A film Hodászon, az északkelet-magyarországi multietnikus együttélési helyzetek iskolapéldájaként bemutatható településen készült. A néző egy szociális szakembernek, a filmben megszólaló helyi szakértőnek a tolmácsolásában ismerkedhet meg a hodászi lokális etnikai közösségek alapvető jellemzőivel. Az elbeszélésből kiderül, hogy a magyar, az oláh cigány és a romungró közösségek történeti hátterüket és szociokulturális jellemvonásaikat tekintve igen eltérő tulajdonságokkal írhatók le. A film kifejezett hangsúlyt helyez az együttélési kapcsolatok több dimenzióból történő bemutatására. A filmvetítést követően pedig pódiumbeszélgetésre várják az érdeklődő nézőket.

 

A pódiumbeszélgetés résztvevői:        Prof. dr. BICZÓ Gábor tudományos dékán-helyettes - Debreceni Egyetem

dr. GULYÁS Klára egyetemi adjunktus - Tokaj-Hegyalja Egyetem

KÁNTOR Barbara kulturális antropológus – DE Humán Tudományok Doktori Iskola

SZABÓ Henriett tudományos segédmunkatárs - MTA-DE Néprajzi Kutatócsoport

dr. habil KOTICS József kulturális antropológus, intézetigazgató - Miskolci Egyetem

 

Szervező: EPISZTÉMÉ - Kutató, Közösségépítő és Kulturális Egyesület

Együttműködő partnerek: CINE-MIS Nonprofit Kft., Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.

 

Az előadásra ingyenes jegyek foglalhatók www.cinemis.hu honlapon, a 06 46 507-573-as telefonszámon vagy a mozi jegypénztárában, nyitvatartási időben (minden nap 14:30-20:30 között a Rákóczi utca 5. szám alatt).

 
 

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.