Ugrás a tartalomra

Az Ukrajnából elmenekült gyermekeknek és édesanyáknak segítenek

Létrehozva
Különleges jótékonysági koncertet rendez a miskolci Holdviola tagjaiból alakult HoldEső és az ukrán gitárművész, Mihajlo Vihula.
Kép
Fotó: HoldEső

A közös koncert ötlete a miskolci elektro-folk zenekar egyik alapítójában, a kárpátaljai felmenőkkel is rendelkező Gál Lajosban merült fel.

„Évek óta tart az ismeretségünk Misával, de csak nemrég derült ki, hogy az én magyar nagyapám és az ő ukrán édesapja néhány kilométerre egymástól, két szomszédos kárpátaljai településen születtek. Bár tudjuk, hogy amit mi adhatunk, az csepp a tengerben, mégis mindketten úgy érezzük, hogy a magunk szerény eszközeivel segítenünk kell a rászorulóknak. Úgy gondoljuk, hogy az otthonukat hátrahagyni kénytelen gyermekek és édesanyák különösen megszenvedik a háború pusztító esztelenségét, ezért a koncert bevételeivel rajtuk, nekik próbálunk segíteni” - mondta.

A magyar népdalokat a modern zenével egyedülálló stílusban ötvöző zenekar és az ukrán gitárvirtuóz közös előadása igazi zenei csemegének ígérkezik. A pénteken este 7 órakor Budapesten, a Klebelsberg Kultúrkúriában rendezett koncerten Mihajlo Vihula szerzeményei mellett, első alkalommal csendülnek fel élőben a HoldEső vadonatúj dalai, jónéhány korábbi Holdviola slágert pedig különleges átdolgozásban, a magyar zenekar és az ukrán gitárművész közös előadásában hallhatunk.

Az esemény Facebook-oldala ITT tekinthető meg (a jegyvásárlásról is találunk itt információt), de érdemes ellátogatni a zenekar közösségi oldalára, valamint weboldalára is. Mihajlo Vihuláról pedig ITT olvashat többet.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.