Ugrás a tartalomra

Szeptemberre elkészülhet a Herman Ottó Múzeum új épületszárnya

Létrehozva
Jól haladnak a munkával, hatvanöt százalékos a készültség a Herman Ottó Múzeum új épületszárnyában. Az építkezést a terület önkormányzati képviselője is bejárta pénteken.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Nagy belmagasságú, tágas csarnok, rámpa a mozgáskorlátozottak számára, teraszrész, kiállítóterek - egyre szebben kidolgozott részletek tárulnak fel a múzeum új épületszárnyában. Lévai Sándortól, a kivitelező FK Raszter Zrt. főmérnökétől megtudtuk, a szerkezetépítéssel teljesen végeztek, az elektromos gépészeti munkákkal jól haladtak, és már a szakipari munkákat is megkezdték: van, ahol már burkolnak, a festést pedig több helyen előkészítették.

A Görgey utcai Herman Ottó Múzeumot három szinten bővítik, de ebből csak kettőt látogathat majd a nagyközönség (a harmadik emeleten a gépészet kapott helyet). Összesen 1350 négyzetmétert tesz ki az újonnan kialakított hasznos tér, ehhez kapcsolódik még egy mintegy 150 négyzetméteres raktárépület.

A 2013-ban átadott Pannon-tenger Múzeum után tehát egy új, képtárként funkcionáló részt kap az intézmény. Révész Péter (Velünk a Város), a körzet önkormányzati képviselője kiemelte, egy komplex épületszárnnyal bővül az intézmény, ahol otthonra talál a Kövesi- és a Petró-gyűjtemény, valamint egy hiánypótló állandó kiállítás is színesíti majd a miskolci tárlatok számát Miskolci történetek címmel. És felújítják a bükkábrányi ősfák okán elkészült konzerváló csarnokot is, ami lehetővé teszi a 2015-ben elhunyt miskolci műgyűjtő, Barna György rendkívül értékes gyűjteményének a restaurálását.

Kép

Április 25-én egyébként már bezárt a főépületben található képtár, a 250 év festészeti remekeit bemutató tárlat számos darabja egy időre elbúcsúzott a közönségtől, a műveket raktárban helyezték el. A múzeum új épületszárnyának építése miatt a képtár ugyanis gyökeres változások előtt áll: az újban a város állandó képzőművészeti tárlata tartalmában és koncepciójában is megújulva, Kövesi István titkos gyűjteményét is közkinccsé téve fogadja majd a látogatókat. Az új, minden eddiginél nagyobb képtár méltó helye lesz a vidék egyik legnagyobb képzőművészeti gyűjteményének. A régi képtár pedig időszaki kiállításoknak fog helyet adni a jövőben. A tervek szerint egy olyan tárlat tér majd vissza a Herman Ottó Múzeumba, amelyet évekkel ezelőtt elismert és szeretett a közönség.

Az új épületszárnyat teljes mértékben támogatásból építik meg, összege meghaladja a 974 millió forintot. Az új épületszárny a tervek szerint szeptemberben nyithat meg a kiállításaival.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.