Ugrás a tartalomra

Koncert a jubileumon

Létrehozva
Idén harmincéves a Fráter kórus, koncerttel ünnepel az énekkar.

1992-től létezik a kórus, mint a Fráter György Katolikus Gimnázium felsős énekkara. Vezetőjük, Regős Zsolt felidézte, kezdetben tizenötek voltak, idővel előbb harminc, majd negyvenöt főre duzzadt a létszám. A hagyományos kórusmuzsika mellett a gospel jelentette a csoport repertoárjának gerincét.

- A dalokat többnyire magyar nyelven énekeltük, de számos éneket eredeti nyelven szólaltatunk meg. Az utóbbi években számos afrikai dal kórusfeldolgozását is műsorra tűztük. Fellépéseinken basszus- és ütőhangszer kíséri a megszólalást - tette hozzá.

A mostani alkalmon a kezdeti időszak énekesei és a jelenlegi kórustagok együtt lépnek pódiumra, körülbelül hetvenen. A két részből álló műsorban a nagykórus, volt diákok - akik művészi pályán helyezkedtek el -, és kisebb énekegyüttes is megszólal majd. A második részt az iskola egykori rockzenekara, a Havasi Rock Band indítja.

- A próbák fél évvel ezelőtt kezdődtek, az elköltözött diákok miatt részben Budapesten, részben a gimnáziumban. Az iskola tanárai és diáksága mellett barátokat, ismerősöket, támogatókat is várunk - mondta Regős Zsolt.

Az ingyenesen látogatható koncertet május 28-án, szombaton 6 órától rendezik meg a Fráter gimnázium aulájában.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.