Ugrás a tartalomra

Nagy utazást tettek meg a Premier gálán

Létrehozva
Közel négyszáz diák lépett fel - több mint félszáz tanáruk közreműködésével - a múlt hét végén újra a Művészetek Házában megrendezett Premier gálán.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A teltházas programot a Premier Alapfokú Művészeti Iskola rendezte meg, ahogy azt Szabó Zsófia intézményvezető érdeklődésünkre elmondta, a hagyományaiknak megfelelően.

A rendezvény közönségét szülők, barátok, ismerősök, iskolatársak adták, akik gyakori tapssal ismerték el az iskola tánc-, zene- és képzőművészeti, valamint diák színjátszós tanulóinak háromórás produkcióját.

A színjátszók adták az átkötést az egyes produkciókhoz. A történet szerint egy repülőútra indult osztály elkeveredik a felszállás előtt, rossz repülőre szállnak, és az egész világot be kell barangolniuk, mire hazatérhetnek.

- Egy nagyon utazáson vettünk részt - mesélte az intézményvezető. - Nálunk már hagyomány, hogy év elején a tantestület előre meghatároz egy témát, amivel hónapig részletesen foglalkoznak a diákjaink, és amiből aztán összeáll egy gála "anyaga". Idén, a tanulók támogatását is élvezve, az utazásra esett a választásunk, hiszen ebből hiány volt az elmúlt időszakban a járvány miatt. A kötelező tananyagok mellett időt fordítottak a témanapokon, témaheteken a különböző kultúrák jellegzetes zenéire, táncaira, és ezeknek az összefoglalója a májusi gálánk - avatott be minket az iskola életébe is Szabó Zsófia.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.