Ugrás a tartalomra

Hatvan éve a filharmóniával

Létrehozva
Kovács Imre hatvan éve nagy lelkesedéssel jár komolyzenei koncertekre. Valamennyi évben bérletet is vásárolt. Mindezt a Filharmónia Magyarország meg is köszönte neki csütörtökön.
Kép
Fotók: Mocsári László (archív)

Habár a világjárvány ideje alatt a rendszeresen koncertre járók száma a felére csökkent, az idei évben úgy tűnik, újra visszatértek a nézőtérre a komolyzene kedvelői. Persze voltak, akik a nehéz időszakban is kitartottak.

– Ígérem, hogy az elkövetkezendő években is szorgos látogatója leszek a hangversenyeknek – mondta el a Miskolc Televíziónak Kovács Imre, aki immár hatvan éve jár a hangversenyekre. Hozzátette, egyébként is úgy tervezte, hogy ott lesz az előadásokon a feleségével együtt.

– Hiányérzetem lenne, ha nem jönnék a hangversenyre, ha csak egy is kimaradna. Hozzátartozik az életemhez. Nem szokásból járok, hanem belső indíttatásból. És amíg elbírok jönni a lábamon, addig szeretném megújítani a bérletemet – fogalmazott a törzsvendég.

Kép

Az idei évad nagy művészeket tartogat a rajongók számára. Gyetvai Dániel, a Filharmónia Magyarország régióvezetőjétől megtudtuk: tegnap telt házas koncerttel indították a Muzsikáló Udvar nevezetű sorozatukat, ahol a Danubia zenekar lépett fel.

A sorozat következő koncertje július 27-én lesz a Nyilas Misi Ház udvarában, amikor is Urbán Orsolya látogat Miskolcra. A sorozat záró hangversenyén pedig Gál Zsófia lép fel. Ha augusztus, akkor pedig Orgonapont. Augusztus 1-től négy héten keresztül minden hétfőn orgonamuzsika várja az érdeklődőket az Avasi református templomban, a Selyemréti katolikus templomban és a Belvárosi református templomban. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.