Tizenkét kiadó utasította el a beküldött kéziratrészletet, majd miután a Bloomsbury mégis megvette a jogokat, mindössze ötszáz példányt nyomott ki belőle először – írta öt évvel ezelőtt a hvg.hu-n Limpár Ildikó irodalomtudós a Harry Potterről. Ehhez képest a sorozat hetedik, befejező kötete pedig csak a megjelenés napján mintegy tizenegymillió példányban fogyott el. A könyveket több mint 70 nyelvre fordították le, jöttek a filmek is, a szerzőnek pedig mindez dollármilliárdokat hozott.
Harry Potter Miskolcon
A kilencvenes évek végén egy – azóta már átváltoztató bűbájjal ruhabolttá transzformált – sétáló utcai könyvesboltban került a kezembe az első J. K Rowling könyvem, a Harry Potter és a Bölcsek köve. Játékos borítójával egyből kitűnt az akkori gyerekkönyvek közül. Sőt, a terjedelme is elütött az akkor bevettől: háromszor olyan vaskos volt, mint más meséskönyvek, és a belső illusztráció is hiányzott. Mégis megbabonázta az embert. Mégsem vettem meg, anyám lebeszélt róla. Úgysem olvasnád el, mondta, feleslegesen meg ne álljon a polcon. Később, amikor mindenki a filmváltozat VHS-ére volt rákattanva, egyből eszembe jutott, hogy nekem majdnem meglett a könyv is. Hogy majdnem bennfentese lettem annak a világnak, ami már akkor úgy tűnt, megváltoztatja a hozzáállásunkat a gyerekkönyvekhez. Ez volt a mi generációnknak az, ami korábban a Pál utcai fiúk lehetett vagy a Nagy indiánkönyv.
Jókor, jó helyen
Bár már középiskolás voltam, amikor megismerkedtem a varázsvilággal, és nem vártam a roxforti levelemre, ez az univerzum mégis a fiatalkorom meghatározó része lett: együtt nőttünk fel a szereplőkkel, hasonló problémákat éltünk át a valóságban, mint ők a könyvben. Itt persze a sulis kihívásokra, a beilleszkedésre, a szerelemre gondolok, nem pedig arra, hogy egy megalomán nagyúr korlátlan hatalmat épít ki, és kvázi etnikai tisztogatásba kezd.
És tudta mindenki, hogy a Tiszain nincs kilenc és háromnegyedik vágány, de elbújtunk a varázsvilágban, az volt a nyugiszoba, a képzelethotel, ahová nyaralni jártunk. Szerencsére a megjelenések is segítették a közös felnövést: évente, kétévente jöttek az újabb történetek, a gyerekmese egyre sötétebb tónust kapott. Ha valaki egymás után olvassa ezeket a könyveket most, gyerekként, nagy valószínűséggel nem érti majd az ívet, amit a felnőtté válás különböző fázisait megélve lehet csak rendesen bejárni együtt a könyvvel. Apropó, tónusváltás: miért bombázza le a szerző a három köteten át épített biztonságos fantáziavilágot? Miért kell szereplők halálán át megtanulni, mi is a felnövés? Miért ennyire életszagú az a világ, ahol emberek mágiával kavargatják a kávéjukat, a desszertek békaügetésben ugrálnak ki az ablakon, a varázslógyerekek pedig kutya helyett baglyot kérnek házikedvencnek? Mert ez a Harry Potter, ami az irodalomtörténet legigazibb meséje, nem kevesebb.
