Ugrás a tartalomra

Klipforgatással, cimborázással búcsúzik a Grizzlytől a Z!ENEMi

Létrehozva
Ingyenes koncertet hirdetett meg a miskolci Rage Against the Machine a Grizzly Music Pubba szombat estére. A cél leforgatni a banda következő videóklipjét, közben pedig a haverokkal, rajongókkal közösen bulizva elbúcsúzni a költöző kultikus kocsma jelenlegi helyétől.

A Z!ENEMi hamarosan egy háromszámos új EP-vel jelentkezik. Szvoboda László, a banda gitárosa elmondta, hogy mindhárom számhoz terveznek klipet megjelentetni és már forgatják is hozzájuk az anyagokat.

Kép
Fotók: Z!ENEMi-Facebook

Ez történik július 16-án is a Grizzlyben. Délutántól kezdve rögzít a kamera, és megörökítik a készülődést, a rajongókkal-barátokkal összeborulás pillanatait is.

„Részint azért választottuk a Grizzlyt, mert az egyik dal azzal kezdődik, hogy nézzük a meccset. Emellett a jelenlegi helyén hamarosan megszűnik a kocsma, mi pedig szerettünk volna magunk módján, méltóképpen búcsúzni attól, ahol annyi szép órát töltöttünk el” – fejtette ki Szvoboda László.

Kép

A koncert várhatóan 21 órakor kezdődik a vendéglátóegység teraszán, de a csapat a fentebb leírtak szerint már korábban ott lesz, úgyhogy várják a barátokat, akik szívesen csatlakoznának hozzájuk egy koccintásra.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.