Ugrás a tartalomra

Újra Miskolcra várják a dixie és jazz szerelmeseit

Létrehozva
Ötödik akalommal rendezik meg a Dixie és Jazz Fesztivál július 22-én, pénteken Miskolcon. A programoknak a Szent István tér és a Művészetek Háza előtti tér ad majd otthont.

 

Kép
A rendezvény minden évben nagy népszerűségnek örvend. Fotó: MiNap-archív/Mocsári László

Az első fesztivál a 80-as évekre, pontosan 1985-re nyúlik vissza, amit 2017-ben hívtak életre a szervezők. Az elmúlt években a Szinva terasz adott otthont a rendezvénynek, a Szent István téren a második éve léphetnek fel a művészek. Ami miatt talán még különlegesebb a mostani rendezvény, mint az eddigiek, hogy idén minden fellépő miskolci lesz a fesztiválon.

A Szent István téren a La Barriere Manouche Jazz Zenekar kezd , ők francia gypsy-jazz stílusban játszanak. Az utánuk következő Arrange Service saját szerzeményeket ad elő folk-jazz stílusban, és a sort a Miskolc Dixieland Band zárja, ahol a vendégművész Varga Andrea színművésznő lesz. Varga Andrea színész-énekesnő-több jazzformációban énekelt már, és mindkét részről régen vágytak egy fúzióra, ami idén a rendezvény napján meg is valósul majd.

A Művészetek Háza előtti tér programja is kitűnő csemegéket tartogat. Először is a GasztroPlaccon szokásosan este hattól éjfélig a tér megtelik zenével, ínycsiklandó falatokkal és minőségi borokkal. A kulináris élvezetek mellett a jó hangulat garantált, hiszen a zenei talpalávalót először a Zolio Art Project szavatolja. A duó tagjai : Dobrik Petra és Kovács Zoltán. Ők bossa novát, swinget, leginkább klasszikus jazzt játszanak. Az Episztémé Trió folytatja a sort, és késő estig gondoskodik a remek atmoszféráról. Ők azzal a céllal alakultak, hogy a térség zenei kulturális életébe kapcsolódjanak be, és felhívják a társadalom figyelmét a kulturális sokféleség elismerésére. Most a trió- amit egy csellóművész, egy zongoraművész és egy operaénekes alkot - az estéhez illő komolyzenéket, filmzenéket és természetesen könnyűzenét ad majd elő.

A rendezvény Miskolc Megyei Jogú Város támogatásával valósul meg.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.