Ugrás a tartalomra

Aranyminősítéssel öregbíti Miskolc hírnevét a Tapolcai Kerek Kórus

Létrehozva
Sok év munkája érett be az elismeréssel, amelyet a Csopakon tartott Szenior Dalkörök Országos Fesztiválján nyert el a kórus. Az idén 16 éve működő, dalárdaként induló csapat ezzel fennállása első versenyeredményét érte el.

Kiderült, hogy soha nem járt még a Tapolcai Kerek Kórus hivatalos megmérettetésen, és tulajdonképpen azért jelentkeztek most a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének minősítésére, mert próbára akarták tenni magukat – tudtuk meg Kerek Judit kórusvezetőtől.

Kép
Kerek Judit az elismeréssel. | Fotók: Tapolcai Kerek Kórus

A csopaki Szenior Dalkörök Országos Fesztiváljának döntőjét megyei előválogató előzte meg, innen maximális pontszámmal jutottak tovább. Csopakon népdalokban mérték össze tudásukat az énekkarok augusztus 29-én, de a többnapos rendezvény alatt vers-próza és tánc kategóriában is írtak ki versenyt.

„Klasszul megkomponált, gyors és pörgős sármelléki, illetve balatoni népdalokat adtunk elő. Direkt olyanokat vittünk, amelyek vidám hangulatúak, mert az fél siker” – jellemezte Kerek Judit a produkciójukat.

A zsűrinek tetszett az előadás, ugyanis az értékelésben kiemelte a kórus egységét, valamint szerintük érződött: szeretik és élvezik, amit csinálnak. Olyannyira értékelték a hallottakat-látottakat, hogy aranyminősítéssel jutalmazták a Tapolcai Kerek Kórust.

Kép

„Ez egy nagy erkölcsi elismerés mind kifelé, és befelé nekünk, a munkánknak. Beérett a sok gyakorlás” – értékelte az elismerést Kerek Judit, valamit hozzátette, hogy eredetileg is az aranyminősítést célozták meg.

„Nekünk eddig nem az volt a profilunk, hogy évente minősítő versenyekre menjünk és ezután sem az lesz” – zárta a kórusvezető a jövőbeli tervekkel, amelyek közül a legfontosabb, hogy a Tapolcai Kerek Kórus tovább működjön.

Kép

A csapatot 2006-ban Kerek István alapította. Az eredetileg baráti társaságként indult énekkör kezdetben dalárdaként működött. A cél ekkor még a közös, közösségi nótázás volt.

A Miskolctapolcára lokalizálódott énekesek egyre több felkérést kaptak a helyi templomoktól, hogy adjanak elő náluk. Ünnepi alkalmakon léptek fel, „jó szívvel és örömmel” – mint fogalmazott Kerek Judit, majd hozzátette, hogy egy idő után a templomfalakat elhagyva például Bányásznapra, vagy Trianon-emlékünnepségre is meghívták őket. Mindig az alkalomhoz illő dalokat adtak elő, így a repertoár bővült, ők pedig kórussá alakultak.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.