Ugrás a tartalomra

Miskolci Mesék a bászínházban

Létrehozva
Csütörtökön tartották a Csodamalom Bábszínház Miskolci mesék című előadásának főpróbáját.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Különleges városnéző programhoz csatlakozhattak az érdeklődők csütörtökön délelőtt. Miskolc turisztikai szervezete, a a MIDMAR Kft. születésnapja alkalmából egy mesés sétát szervezett. A belváros emblematikus helyszíneit járták be a résztvevők, akik a Kossuth utcán a Csodamalom Bábszínházba is ellátogattak.

Kép

A bábszínház 30. születésnapja alkalmából október 2-án, vasárnap egy kiemelt programmal készül. Ennek apropóján tekinthették meg a látogatók a társulat Miskolci mesék című előadásának főpróbáját, a városnéző séta részeként. 

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.