Ugrás a tartalomra

Októberben is folytatódik a (S)ikertörténetek

Létrehozva
Balla Zsófia költővel és Ercsey Dániel borszakíróval beszélget Kőrizs Imre a (S)ikertörténetekben október 19-én, szerdán a Művészetek Házában.

A sikeres szeptemberi kezdés után az októberi folytatásban az egyik oldalon Balla Zsófia erdélyi születésű magyar költő és újságíró ül, a másikon pedig Ercsey Dániel borszakíró. Őket kérdezi majd Kőrizs Imre. Balla Zsófia első versei 1965-ben jelentek meg egy irodalmi folyóiratban és pár évvel később kiadták első verseskötetét is. Ezután szinte egyenes út vezetett addig, hogy felvegyék a Romániai és később a Magyar Írószövetségbe is. Számtalan antológiában és folyóiratban közölt verseket és huszonhárom önálló kötete látott napvilágot, emellett több irodalmi ösztöndíjat is kapott. Ezzel szemben beszélgetőpartnere Ercsey Dániel magyar és nemzetközi díjakkal kitüntetett borszakíró. Egyetemi tanulmányait többek között Párizsban is végezte, majd borokkal foglalkozó lapokban, honlapokon kezdett publikálni. Egyik alapítója és szerkesztője a WineSofa című honlapnak és mostanság a szépírással is kacérkodik.

Akit érdekel a költészet, az írás és a gasztronómia kapcsolata két különleges ember szemüvegén keresztül, annak feltétlenül ott a helye az októberi (S)ikertörténeteken.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.