Ugrás a tartalomra

Hogy januárban kinyithasson, gyűjtést indított a színház

Létrehozva
Az energiaárak drasztikus megnövekedése kilátástalan helyzet elé állíthatja a jövőre kétszáz éves Miskolci Nemzeti Színházat. Hogy ezt elkerülje, a teátrum pénteken adománygyűjtésbe kezdett.
Kép
Fotó: Mocsári László

Számos nehéz döntésen van túl a színház vezetése Béres Attila szerint. Habár az igazgató a péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatón beszéde elején leszögezte: az intézmény finanszírozása december 31-ig biztosított – ahhoz viszont, hogy a következő esztendőben is működhessenek, szükség lesz a miskolci polgárok támogatására.

– A színház egy városban a reményt jelenti. A színház megszűnésével a városban a remény szűnik meg. Az nem lehet, hogy a kétszázadik évfordulóját bezárva kezdje az ország első kőszínháza. Ha az első bezár, annak súlya lesz az egész magyar kultúrára nézve. Az elsőnek nyitva kell maradnia. Nyitva maradni és játszani, akkor is, ha nem lesz fűtés, vagy ha munkafényben kell játszanunk az előadásokat. Tartozunk ezzel elődeinknek, akik felépítették ezt a színházat, és akik kétszáz éve a legbüszkébb várossá tették Miskolcot – fogalmazott a direktor.

Kép

Mint arról korábban beszámoltunk, legjobb szórakoztató előadás kategóriában a Miskolci Nemzeti Színház Producerek című darabja nyerte az idei Színházi Kritikusok díját. A Béres Attila rendezésében színpadra állított darab hatalmas népszerűségnek örvendett az előző évad során a teátrumban. A színháza évadzáró társulati ülésén a legjobb előadásnak is megszavazták a darabot. A díjat Béres Attila kedd este az Örkény István Színházban tartott gálaesten vehette át.

A kezdeményezés a Miskolci Színházbarátok Egyesületétől indult, mely lefektetett kötelességének érezte, hogy gyűjtést indítson a teátrumért. Marien Eszter Orsolya elnök megítélése szerint most nem elég csupán a részvétel és a taps, a színházszerető miskolci polgároknak össze kell fogniuk! Kelemen Judit elnökhelyettes akként vélekedett, hogy a szürke, néha sötét hétköznapokból a művészet és a színjátszás jelenti a menekülő útvonalat: „A múzsáknak ebben a helyzetben sem szabad hallgatniuk.” – Lehet színház nélkül, pusztán biológiai lényként létezni, csak kérdés, hogy az milyen emberiséget okoz majd – vélekedett Szabó Máté rendező, aki szerint szimbolikus jelentősége volna annak, ha be kellene zárniuk.

Kép

A gyűjtéssel befolyó összegektől függetlenül is komoly intézkedéseket kellett már most meglépnie a társulatnak. Eszerint november elsejével bezár a Kamaraszínház és a Játékszín, az épületekben csak temperáló fűtés lesz. Az ide tervezett előadások a Nagyszínházba és a Csarnokba kerülnek át. (A bérletes nézőket a jegyirodák kollégái értesítik a változásokról.) A hónap fennmaradó napjaiban már nem kapcsolják be a fűtést, de a rendszer teljesítményét télen sem fogják a kormányzat által meghatározott 18 °C fokos belső hőmérsékletnél följebb állítani. Hétvégén csökkentett fűtési programmal üzemelnek majd. Egyelőre nem tartják meg az alábbi bemutatókat: A dada, Amphitryon, I. Erzsébet, Vízkereszt vagy bánom is én, Hoffmann meséi, Jobb későn, mint soha/Vörös napló táncelőadás.

 

Két módon segíthetjük a színházat:
1. közvetlenül a „Hódolván Tháliának, használunk a Hazának” Alapítvány támogatásával, az OTP Bank 11734004-20349802-00000000-s számlaszámán keresztül küldött felajánlásokkal;
2. valamint a Színházbarátok Egyesülete és a Miskolci Nemzeti Színház által a Jóügyekért portálon indított kampányon és a kampány követein keresztül.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.