Ugrás a tartalomra

Megérkezett a betlehemi láng Miskolcra 

Létrehozva
A Miskolci Gráciák Egyesülete idén is fogadta és továbbadta a betlehemi születés templomából érkező lángot a Hősök terén. 
Kép
betlehemi láng minorita templom

A betlehemi láng fogadására és átadására immáron 13. alkalommal rendezett ünnepséget a Miskolci Gráciák Egyesület tagjai. A rendezvénnyel a szervezet a karácsonyi ünnep eredeti jelentésére hívja fel a figyelmet. A lángot gyertyáról-gyertyára adták tovább a miskolciaknak, illetve hatodik alkalommal Borsod-Abaúj-Zemplén megye polgármestereinek, ők pedig a megye és a környék lakosainak.

Kép
betlehemi láng minorita templom

A Bécsből hozott lángot Pelczné Dr. Gáll Ildikó, a Miskolci Gráciák Egyesület elnöke vasárnap délben vette át a cserkészektől a Minorita templomban. A történelmi egyházak képviselőinek részvételével rövid megemlékezést tartottak a templomban, majd a Hősök terén felállított jászol megáldását követően adták át a lángot a miskolciaknak és a megyénk polgármestereinek. 

Kép
betlehemi láng minorita templom

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.