Ugrás a tartalomra

Vajon idén tele lesz a pince? - a vicevesszőket mindenesetre megszentelték Diósgyőrben

Létrehozva
Idén már tizennyolcadik alkalommal tartotta meg a Vince-naphoz kapcsolódó vicevessző-szentelést az István Nádor Borlovagrend vasárnap a Diósgyőri római katolikus templomban.
Kép
vince napi szőlő vessző szentelés istván nádor borlovagrend
Fotók: Mocsári László

A szőlő és a bor védelmezői közül január 22-én Szent Vince nyitja a sort. Az élő Vince-napi hagyomány minden évben kiemelkedő esemény a borosgazdák, borkedvelők körében, akik úgy tartják: ha fénylik Vince, tele lesz a pince, vagyis ha ezen a napon nincsenek nagy fagyok, de csapadék van bőven, akkor jó bortermésre lehet számítani.

Ebben bíznak a Bükkaljai borvidék borosgazdái is, számos településről juttatták, vagy hozták el Miskolcra a gazdák szőlővenyigéiket, amiket nemzeti színű szalaggal öltöztettek ünnepi díszbe a vasárnapi szentmisén, hogy aztán Szabó József plébános megszentelje őket.

- Megtisztulva, hitben és energiában megerősödve kerülhetnek ki így ezek a szentelt szőlővesszők a földbe, várva megfogantatásukat, termőre fordulásukat - mondta el lapunknak Czupper András, a szentelést szervező István Nádor Borlovagrend nagymestere. - Ez egy jeles ünnep számunkra, egyúttal az első eseményünk is minden évben lassan két évtizede.

Kép
vince napi szőlő vessző szentelés istván nádor borlovagrend

A szentmise után a szőlővesszőket kiosztották a hívek között, akik otthon vízbe teszik, hogy a rügy fakadásából megtudják, milyen termés várható idén.

- A régiek persze azt mondták, hogy sokszor kell még aludnia a szőlőnek, hogy bor legyen belőle! Hiszen dolgozni kell vele, és még így is a jó Isten kezében van a termés - tette hozzá.

Azt is kiemelte a nagymester, hogy borrendi eseményeik erősítik a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának érzését, egyúttal a szőlőművelők munkáját, a jó magyar bort is dicsérik.

- Büszkék vagyunk hagyományainkra, amik iránt egyre nagyobb az érdeklődés tapasztalataink szerint. Szeretnénk is még sokáig ápolni őket - fogalmazott Czupper András.

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.