Ugrás a tartalomra

Nyitott szemmel, képekbe zárt álmokkal 

Létrehozva
A Karacs Teréz Kollégiumban mutatta be reprezentatív kiállítását kedd délután a Diósgyőri Képzőművész Stúdió.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A Nívódíjjal kitüntetett alkotóközösség egyrészt negyvenhetedik születésnapja, másrészt a magyar kultúra napja alkalmából nyitotta meg legújabb tárlatát. Miután az annak helyéül szolgáló kollégium igazgatója, Pósalakyné Miskolczi Csilla köszöntötte az egybegyűlteket, a "Nyitott szemű álmaink" című expót megnyitó országgyűlési képviselő úgy értékelte, hogy sokszor fontos nevekről feledkezünk meg, márpedig felelősségünk volna, hogy azokat újra és újra megemlítsünk. 

Kép

– Bízom abban, hogy a jövő generációja büszke lesz erre a napra, és azokra a művészekre, akik ma aktívan tevékenykednek – fogalmazott Hegedűs Andrea, aki egyúttal rámutatott: a magyar kultúra napján a legkülönfélébb művészeti ágak róják le tiszteletüket különleges rendezvényeikkel, így szerteágazó lehetőségek tárháza áll rendelkezésünkre a megünneplésre. Hozzátette: a kultúra változó formában, de gyermekkorunktól végigkíséri életünket – beszélnek róla pedagógusaink: ők nevelik és irányítják lelkünket és tudatunkat, hogy tehetség váljék belőlünk.

A politikus végezetül hosszasan méltatta Magyarország első önálló, független és országos patinájú képzőművészeti alkotóközösségét, a miskolci székhelyű Diósgyőri Képzőművész Stúdió '76-ot, nem kevésbé a kiállítást megrendező Kletz László stúdióvezetőt.

Kép

A stúdió kiállító tagjai: Bakos-Szél Katalin, Béres János, Béres Gyula Tamás, Csontos Éva, Eisele Gyula, Futó Tamás, Hadházy-Molnár Attila, Horváth Zoltán, Kis Mónika, Kletz-Bártfai Judit, Kletz László, Kókai Laura, Kopcsó Andrea, Kormos Dénes, Kronovitter Katalin, N. Vidra Zsuzsa, Szegvári Péter, Szelekovszky Magdolna, Técsi Ágnes, Vecsei László Ezékiel és Veres Attila.

A kiállítás – melynek megnyitóján Ignácz Dávid jegyző is jelen volt – fővédnöke Veres Pál polgármester. A tárlat hétköznapokon 10-től 18 óráig egy hónapon át díjmentesen tekinthető meg a Győri kapu 156. alatti kollégium galériájában.
 

Ez is érdekelhet

Miskolcra érkezik a Kincsem musical
Kultúra
Augusztusban válogatott szereplőgárdával a Lovagi Tornák Terére jön a Kincsem musical, a Nemzeti Lovas Színház előadásában.
Kaláka
Június végén lesz a 45. Kaláka Fesztivál
KultúraBelföldKultúra
Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja elmondta: ezúttal is az Érsekkert lesz a hagyományosan a folk műfaj színes palettáját felvonultató seregszemle fő helyszíne június 26-29. között.
Filmvetítés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
KultúraMiskolc
Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeznek Miskolcon is.
A vakációra hangolnak a könyvtár június eleji programjai
KultúraMiskolc
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár még a nyár beköszönte előtt kitesz magáért.