Ugrás a tartalomra

A színházbarátok születésnapján a színház kapott ajándékot

Létrehozva
A Miskolci Színházbarátok Egyesülete a fennállásának 3. évfordulója alkalmából rendezett állófogadáson jelentette be, hogy egy sikeres pályázat révén 1 millió forinttal tudják támogatni a Miskolci Nemzeti Színház működését.
Kép
Fotók: Miskolci Színházbarátok Egyesülete

A Miskolci Színházbarátok Egyesülete 2020. március 4-ei megalakulását követően idén már fennállásának 3. évfordulóját ünnepelte. z alkalomból megtartott, állami támogatásból finanszírozott állófogadásra március 4-én, a Sub Rosa Café emeleti különtermében került sor. Az immáron 24 fő rendes és 2 fő tiszteletbeli tagon kívül meghívást kaptak az egyesület által eddig szervezett alkotói beszélgetéseken részt vett művészek is, mint például Seres Ildikó, Lajos András, Czvikker Lilla, Rózsa Krisztián, Molnár Anna, Fandl Ferenc vagy Kozma Attila.

Kép

Az ünnepélyes alkalom során Marien Orsolya, az egyesület elnöke köszöntőjében elmondta, hogy egy sorsszerű találkozás eredményeképpen fogalmazódott meg benne az egyesület létrehozásának gondolata. Összefoglalta az eddig elért eredményeket, melyek között két, sikeres pályázat útján elnyert állami támogatás is szerepel, mindösszesen 2 millió 700 ezer forint összegben. Ezen központi támogatásokból került sor a Miskolci Nemzeti Színház „200mínuszegy”-edik, azaz a 2022/2023-as évad programfüzete előállításának teljeskörű finanszírozására, ezen túlmenően a hamarosan kezdődő bicentenáriumi ünnepségsorozat költségeihez kíván a szervezet hozzájárulni.

Kép

Kelemen Judit elnökhelyettes is üdvözölte a jelenlévő tagokat és színművészeket. Tolmácsolta a Miskolci Nemzeti Színház Művészeti Tanácsa két tagjának: Rusznyák Gábornak és Szabó Máténak a köszöntő szavait, akik hálájukat fejezték ki az egyesület munkájáért. Rusznyák Gábor szerint „ami estéről estére a színházban történik, az egyáltalán nem természetes, hiszen rengeteg ember munkája van benne”. A főrendező úgy véli „az egyesület tagjai ugyanúgy munkát, energiát, pénzt fektetnek abba, hogy ez a dolog: legyen - számukra ugyanúgy ügy a színház, mint az ott dolgozóknak.”
Szabó Máté művészeti vezető is gratulált a születésnaphoz és háláját fejezte ki az egyesületnek, amiért „úgy vagytok mellettünk, mint Dávid mellett Jonatán, mint János vitéz mellett Bagó hűséges Sancho Panzaként, együtt az küzdelemben, mint Byalistock & Bloom!”

Kép

Kelemen Judit bejelentette azt is, hogy az eseményt megelőző napokban értesült az egyesület elnöksége arról, hogy a korábban, 2022. december végén benyújtott, egyedi jellegű pályázatukat támogatásra érdemesnek találta az elbíráló, így további 1 millió forintos összegű állami támogatásban részesítette a szervezetet „Hozzájárulás a Miskolci Nemzeti Színház rezsiköltségeihez” címen. Az elnökhelyettes kiemelte, hogy

ez a támogatás tehát teljes egészében a Színházat illeti, és örömét fejezte ki azon okból, hogy újabb összeggel tud hozzájárulni az egyesület a színház kiadásaihoz.
 

 

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.