Ugrás a tartalomra

Akkor és most: A Kamaraszínház

Létrehozva
A Déryné utca 5. szám alatti épület ma szerves része a Miskolci Nemzeti Színház épületkomplexumának, itt működik a Kamaraszínház és a Játékszín is.
Kép
dr. Sáfrány Gy. József képeslapja

Az épület eredetileg az 1901-től 1942-ig működő Kereskedők és Gazdák Körének székháza volt, 1929-re készült el Hevesi Lajos miskolci mérnök, építési vállalkozó tervei alapján. A megnyitón Márai Sándor működött közre előadói estjével. Az 1960-as évektől itt működött a Miskolci Galéria, a Szabó Lőrinc Városi Könyvtár és a legendás Művész Klub is. A színházi épületegyüttes rekonstrukciója után az épületben kapott helyet a Kamaraszínház és a Játékszín, előteréből nyílik a Nyári Színház. Az átalakítás során a belső tereket funkcionális okokból átépítették, de a külső homlokzat változatlan maradt.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

 

Címkék

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.