Ugrás a tartalomra

Szimfonikus bérlet VII. a MÜHÁ-ban

Létrehozva
A Szimfonikus bérlet VII. koncerten Beischer-Matyó Tamás zenekari művét, Vivaldi g-moll kettősversenyét és Csajkovszkij Manfréd-szimfóniáját játssza a Miskolci Szimfonikus Zenekar.
Kép

Beischer-Matyó Tamás Erkel-díjas zeneszerző új művet írt a Miskolci Szimfonikus Zenekar számára, melynek ősbemutatóját tartják április 3-án este héttől, a Szimfonikus bérlet VII. koncerten a Művészetek Házában.

Az előadáson a zenekar cselló-szólamvezetői együtt lépnek színpadra Antonio Vivaldi kettősversenyének szólistáiként. A velencei barokk mester több száz versenyműve maradt ránk – és fogalmunk sincs, mennyi veszhetett el… Vivaldi munkatempója legendás volt: följegyezték róla idős korában, hogy gyorsabban megírt egy új darabot, mint ahogy azt a kottamásoló azután lemásolta. E rendkívüli teljesítmények részeként szinte minden rendelkezésére álló vonós, pengetős, valamint fúvós hangszerre komponált versenyművet, nem is szólván a különféle kombinációkról. Mintegy harminc fennmaradt szerzeményében foglalkoztatott szólógordonkát, ám csak egy olyan versenyművet hagyott hátra, amely két gordonkára és zenekarra készült: az áprilisi estünkön is fölcsendülő g-moll darabot. Hallgatásakor egyes taktusok és az azonos hangnemben megírt „Nyár”-concerto „Vihar”-fináléja közötti megfelelésekre is figyelmesek lehetünk.

A hangverseny második felében egy olyan sorszám nélküli szimfónia kerül előadásra Pjotr Iljics Csajkovszkij – a romantika egyik legjelentősebb szimfonikus szerzőjének – tollából, amelynek ritka fölhangzása megmagyarázhatatlannak tűnik a mű nagyszerűségének fényében. Igaz, Manfréd szenvedéstörténetére sem szolgál kielégítő magyarázattal Lord Byronnak a – program-szimfónia dramaturgiai alapjául szolgáló – költeménye, legfeljebb sejthetjük a főhős sorsának okát. S nem éppen az effajta tragikum volt mindig is oly elemi hatással Csajkovszkij fantáziájára? Nem a manfrédi típusú lét Anyeginjeinek, Hermannjainak és nevükön nem nevezett elszenvedőinek fájdalma hívta életre zenéjének talán legjellegzetesebb és legkifejezőbb taktusait? Megváltást – végső megérkezést és kialvást – csak a befejező ütemek hoznak magukkal Manfréd számára, a zenekarhoz ekkor orgona is társul: különlegesen felemelő pillanatok!

Tóth Sámuel budapesti, operaházi karmester több ízben állt már a Miskolci Szimfonikus Zenekar élén, a bérletes közönség előtt viszont ez alkalommal mutatkozik be.

Műsor: 
Vivaldi: g-moll kettősverseny gordonkára és zenekarra (RV 531)
Beischer-Matyó Tamás zenekari műve – ősbemutató
Csajkovszkij: Manfréd-szimfónia, Op. 58

Vezényel: Tóth Sámuel
Közreműködők: Miskolci Szimfonikus Zenekar, gordonka: Blaskovics Bence, Hadobás Gergely

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.