Ugrás a tartalomra

„Siker Neked is!” - SNI tanulók versenyeztek Miskolcon

Létrehozva
Hiánypótló és hagyományteremtő szándékkal rendeztek versenyt 1-8. osztályos sajátos nevelési igényű (SNI) tanulóknak április 5-én Miskolcon.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Első alkalommal szervezett versenyt sajátos nevelési igényű tanulóknak a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola, melyet miskolci és a környékbeli állami és egyházi fenntartású iskolák tanulóiknak hirdettek meg a Petőfi emlékévhez kapcsolódóan "Siker Neked is!" címmel. Tizenöt iskolából mintegy negyven tanuló jelentkezett a megmérettetésre. A gyerekek négy kategóriában – versmondó, történetíró, népdaléneklő, rajz – mérték össze tudásukat, melyek közül a rajzversenyt már korábban lebonyolították és értékelték. A beküldött alkotásokat az iskola aulájában állították ki.

Kép

Az élő verseny a sajátos nevelési igényű gyermekekből álló Kökörcsin Együttes csengettyű koncertjével kezdődött. A Miskolci Tankerületi Központ nevében Dr. László István igazgató üdvözölte az eseményt, melyet fontosnak és előremutatónak nevezett, különösen a gyermekek szempontjából. Simon Éva, a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola intézményvezetője köszöntő beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki tehetséges valamiben. A versenyzőknek azt tanácsolta, hogy ne izguljanak, mert mindenki nyertes, aki itt van.

Kép

„Ezt a kihívást azért rendeztük meg, mert szerettük volna, ha versenyzési lehetőséghez, sikerélményhez jutnak azok az SNI tanulók, akik különböző területeken tehetségesnek érzik, vagy csak szeretnék megméretni magukat, de a különféle tantárgyi versenyeken nem indulhatnak”– mondta Pekár Sándor ötletgazda, a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola intézményvezető-helyettese.

Kép

A legtöbb pontot begyűjtött iskola, a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola vándordíjat kapott elismerésül. A zsűri tagjai között szerepelt Rhúz Anna és ikertestvére Rhúz Andrea. Mindketten nyugdíjas gyógypedagógusok, akik Petőfi Sándor édesanyjának, Hrúz Máriának a leszármazottainak vallják magukat. A  fotó alatt közöljük a verseny nyerteseinek névsorát.

Kép

Népdaléneklés

3-4. évfolyam
1. Farkas Esmeralda 4.o (Koncz József Általános Iskola)

5-8. évfolyam
1. Nagy Balázs Sándor 6.o ( Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola)
2. Zelenák Tünde 6.o (Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola)
3. Danyi Martina 6.o (Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Kórházi Telephely)

Versmondó verseny

1-2. évfolyam
1. Olajos Zsófia 2.o (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola)
2. Bíró Zsolt 2.o (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola)

3-4. évfolyam
1. Elekes Maja 4.o (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola)
2. Budai Jázmin 3.o (Miskolci Herman Ottó Általános Iskola)
3. Bacsi Tamás 4.o (Miskolci Herman Ottó Általános Iskola Munkácsy Mihály Tagiskola)

5-6. évfolyam
1. Kőrösi-Molnár András 6.o (Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Kórházi Telephely)
2. Oláh Dominik 6.o (Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Kórházi Telephely)
3. Déri Marcell 6.o (Eötvös József Általános Iskola - Sajókeresztúr)

7-8. évfolyam
1. Szilvási László Levente 7.o (Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola)
2. Tóth Luca 8.o (Sajókeresztúri Eötvös József Általános Iskola)
3. Varga Krisztián 7.o (Sajóbábonyi Deák Ferenc Általános Iskola)

Különdíjas:

Pásztor Bence 3.o (Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI)

Rajzverseny

2.-3. évfolyam
1.Varga Valentina 2.a (Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és AMI Kaffka Margit Általános és AMI Tagiskolája)
2. Tóth Ádám 3.o. (Koncz József Általános iskola és AMI, Bőcs)
3. Durda-Bán Ágota 3.c (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola)

4.-5. évfolyam
1. Déri Marcell 5.o. (Sajókeresztúri Ötvös József Általános Iskola)
2. Németh Róbert 5.o.(Herman Ottó Általános Iskola)
3. helyezett: Gácsi Patrik Colin 3.o. (Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és AMI)

6-7-8. évfolyam
1.Oláh Dominik 6. o. (Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Kórházi Tagozat)
2.Boda Zsolt Junior 7. o. (Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI)
3.Halász Kristóf 8. o. (Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI Autista Tagozata)

Történetíró verseny

3-4. évfolyam
1. Pásztor Dániel 4.o (Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és AMI)
2. Gór Dávid 4.o (Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola)
3. Szombati Benedek 4.o (Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és AMI)

5-6. évfolyam
1. Kőrösi-Molnár András 7.o (Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Kórházi Telephely)
2. Bosch Balázs 7.o (Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Kórházi Telephely)
3. Krajczár Rikárdó Gyula 5.o (Bulgárföldi Általános Iskola)
 

 

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.