Ugrás a tartalomra

Görömbölyön tárta szélesre ajtaját a Mandalaverzum

Létrehozva
Kedden délután a Görömbölyi Művelődési Házban nyílt meg a Kertész Attila mandaláit bemutató kiállítás. 
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Kertész Attila, a Magyar Képzőművészek Országos Egyesülésének tagja 2018 óta készít belső indíttatása folytán, saját fotóinak részleteiből számítógéppel szerkesztett mandalákat. 2020 decemberében született meg az ötlet, hogy létrehoz egy egyedi „Mandalaverzumot”. Azóta dolgozik ennek a víziónak a formába öntésén, egy holisztikus szemléleten alapuló különleges környezet megalkotásán. Április 11-én, a Görömbölyi Művelődési Házban az érdeklődők beléphettek ennek az egyedülálló létesítménynek a kapuján. 

Preview Image

A Mandalaverzum kettős feladatot lát el: egyrészt kiállító teremként működik Kertész Attila mandaláinak és 3D alkotásainak számára, másrészt, mind paradigmaváltó gondolkodás megismerésére szolgáló előadótérként funkcionál, ahol a holisztikus szemléletmódot képviselő neves előadók tartanak majd előadást. 

Kép

- Kertész Attila fotográfust régóta ismerem és tisztelem. Hónapról hónapra, évről évre figyelemmel kísérhettem, ahogy egyre sajátosabb, különleges képi világot varázsol maga köré. Megmutatta képeiből szerkesztett egyedi mandaláit, a kerek látványvilágot, amit most már egy különleges installációban is láthatóvá tesz. Beszélgetéseink során rajta keresztül megismerhettem a mandalakészítés titkát és folyamatát, a mandalatípusokat. Attila leginkább a Gyógyító Mandalák készítésében találta meg önmagát: a gyógyító mandalák intuitívabbak, mint a tanító mandalák, és a meditáció céljából készülnek. A gyógyító mandalák célja a bölcsesség, a nyugodt érzések és a koncentráció segítése. A mandala elkészítési folyamata maga is egyfajta meditatív szertartás – méltatta a művészt Borkuti László, Görömböly önkormányzati képviselője. 

A kiállítás április 20-ig tekinthető meg a művelődési ház nyitva tartási ideje alatt. 

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.