Ugrás a tartalomra

Csak a testi karbantartás nem elég

Létrehozva
A tavasz a megújulás, az új kezdet ideje. Akárcsak a természet, a lelkünk is ébredezik a hosszú hűvös hónapok után. Jólesik a napsütésben sétálni, időzni, talán kertészkedni.
Kép
Fotó: Internet

Még akkor is, ha időről időre egy rövid zápor vagy szellő megszakítja a tevékenységünket. Felmerül a kérdés, hogy a változékony időjárás okoz-e a szerveztünk számára problémákat. Ahhoz, hogy az immunrendszerünk elég erős legyen, sajnos nem elegendő csak a testünk karbantartására összpontosítanunk. A megfelelő táplálkozás és mozgás mellett a lelki jóllétünk is szükséges ahhoz, hogy valóban egészségesen működjünk. Gondoljunk bele, milyen elemi erővel robognak át a gondolatok a fejünkben, nem is beszélve az érzelmi hullámvasútról, melyek sokszor döntően befolyásolják a teljesítőképességünket. 

Amikor fáradtak, kimerültek vagy feszültek vagyunk, megfigyelhető, hogy alvásproblémák jelentkeznek. Erőtlenné válunk, kedvetlenek leszünk, lehet, másként is étkezünk ilyen alkalmakkor. Mint az a bizonyos huszonkettes csapdája, nehéz belőle kitörni. A test és a lélek szoros kapcsolatban állnak, így bizony befolyásolják a szervezetünket, természetesen az immunrendszerünket is. Elsődleges problémaforrás a stressz.

Mindannyian tudjuk, mennyi hatás ért minket csak az elmúlt bő három évben. Mennyi minden van a hátunk mögött, amit akár egyedül, akár másokkal összefogva együtt oldottunk meg. A lelki teher nemcsak rövid, de sajnos hosszú távon is jelentősen befolyásolja az egészségünket. Érdemes megvizsgálni a kapcsolatainkat. Ha sérelmeket cipelünk éveken át, az megbosszulja magát, fizikai fájdalommá nőheti ki magát. Az apró örömöket lehet, hogy nehezebb gyűjtögetni, de jó észben tartani, hiszen a mentális egészségünk apró építőkövei. 

Figyeljük a fiatalabb nemzedéket, akik már másként látják a körülöttük lévő világot. Ha van rá lehetőségünk, beszélgessünk velük, ugyanúgy, ahogy az idősebb korosztállyal tesszük. Amíg utóbbiak bölcsességükkel, tapasztalataik felidézésével tudnak nekünk tudást átadni, addig a fiataloktól a friss, újszerű látásmódot, a játékosságot leshetjük el. Ezek az eszmecserék feltöltik lemerült telepeinket.

Mit tehetünk még, hogy csökkentsük a stresszt a mindennapjainkban? Mosolyogjunk minél többet. Amikor csak lehetőség van rá. Hallgassunk zenét. Beszélgessünk többet az üzenetek küldése helyett. Séta közben figyeljük meg a természetet, az embereket, a tájat. Emellett természetesen a három alappillér betartása, az egészséges táplálkozás, a megfelelő mennyiségű mozgás és a pihenés – alvás egyensúlya elengedhetetlen. Ha emellett odafigyelünk belső világunkra, kiegyensúlyozottságunkra, lelki életünkre – még ha apró lépésekben is -észrevesszük már az első pozitív változást is magunkon.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.