Ugrás a tartalomra

Újra kórusfesztivált rendeznek az aggteleki cseppkőbarlangban

Létrehozva
Idén június 3-án és 4-én rendezik meg a Baradla Kórusfesztivált Aggteleken és környékén, az ingyenes koncerteken a miskolci Forrás kamarakórus, egy gödöllői gyermekkar és a Debreceni Szivárvány gyermekkar lép fel. Az első, mintegy egyórás hangverseny szombaton este 6 órakor kezdődik a Baradla-barlangban, ahova ez alkalomból ingyenes a belépés.
Kép

A pandémia miatt utoljára 2019-ben, vagyis négy éve szervezték meg a Baradla Kórusfesztivált. Idén olyan együttesek jönnek el újra, akik már jártak itt, és énekeltek a gyönyörű cseppkőbarlang hangversenytermében. A Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola gyermekkara és a Debreceni Szivárvány gyermekkar mellett természetesen fellép a miskolci Forrás kamarakórus is.

Karnagyuk elmondta, már több évtizede megrendezik a rendezvénysorozatot.

– Énekkarunk akkori vezetője, Kiss Csaba és az Aggteleki Nemzeti Park szintén akkori igazgatója, Salamon Gábor hozta létre az elsőt még 1999-ben – emlékezett vissza Balásné Molnár Ildikó. – Azóta majdnem minden évben visszatértünk. A barlang egy természeti csoda, ritkán van alkalmunk részt venni egy ilyen különleges helyszínen, akár énekesként, akár hallgatóságként. Köszönet az Aggteleki Nemzeti Park jelenlegi igazgatóságának, hogy a jelen nehéz körülmények között is lehetővé teszik, támogatják a rendezvény megszervezését.

A több mint húsz év alatt jöttek kórusok Fertődről, Pécsről, Szegedről, Szolnokról vagy határon túlról is, Kassáról, Sepsiszentgyörgyről és Franciaországból.

A június 3-ai, szombati koncert este 6 órakor kezdődik a Baradla-barlangban, nagyon fontos, hogy a hallgatóság már fél 6-kor elindul a barlang belsejébe egy vezetővel, egyszerre.

A program másnap délelőtt a Szögligeti római katolikus templomban folytatódik a szentmise utáni hangversennyel, ahol újra a debrecenieké a főszerep. A délután folyamán pedig újra a Forrás kamarakórus lép fel az aggteleki református templomban délután 4 órától.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.