Ugrás a tartalomra

Grútól az Argóig - Scherer Péter Miskolcon

Létrehozva
Városunk vendége volt Scherer Péter, a „Vendégségben Miskolcon” lokálpatrióta civil program keretében.
Kép

Tavaly szeptemberben Molnár Piroskával, a Nemzet Színészével és Bródy Jánossal indult újra a legendás "Vendégségben Miskolcon" program, amelyben 20 évvel ezelőtt, a magyar kulturális és közélet kiemelkedő személyiségei töltöttek el egy-egy hétvégét Miskolccal ismerkedve. Azóta itt járt májusban Roby Lakatos, a magyar Paganini, és most Scherer Péter színművész. A cél ma sem változott: Miskolc hírnevét öregbíteni. A program gazdája változatlanul az alapító Fedor Vilmos, számos Miskolc-könyv szerzője - akit most egy új lokálpatrióta csapat támogat: Balogh József (MBM Autó), dr.Hajdú László (Expert-cégcsoport), Gyarmati János (Huniko Kft.), Dányi Gábor (D-Gesztor Kft.), Keszte Dóra, Nyeste Gábor, Kolozsi István (fps ecosystem), Angyal Enikő (Globus Travel) és nem utolsósorban kiadónk, a MIKOM Kft. mint médiapartner.

Preview Image

Scherer Péter a mai rohanó, szétesett világunkban is az a színészegyéniség, akit bármikor, bárhol felismernek: hiszen több mint félszáz filmszerep, köztük az Argóval és a Papírkutyákkal, ugyanennyi színházi alakítás, többek között Shakespeare, Mrozek, Pirandelló remekeiben, és megszámlálhatatlan híres szinkronszerep Grútól a Másnaposokig, bőven ad erre alapot. A mérnökhallgatóból lett színésznek, szinházcsinálónak Miskolc romantikus és színházi arcát és örökségét mutatták meg a vendéglátók, bejárták a nagy színházi elődeink nyomában a belvárost. De Lillafüreddel, a Palotaszállóval, a Vadasparkkal is kibővült a program. Ez utóbbi nem véletlenül rímel Scherer egyik legnagyobb színházi sikerére, „A fajok eredeté”-re is. Egy este pedig a nagy nevek műfajtalálkozójának jegyében is telt: Scherer és Szepsy, együtt a Végállomásban, a művészet szóban és borban előadva.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.