Ugrás a tartalomra

Miskolci szerzők a könyvhéten

Létrehozva
A Pro Art Könyvkiadó gondozásában az idén már három miskolci szerző könyve jelent meg – közölte szerkesztőségünkkel Berta Eleonóra, a Pro Art Galéria és Könyvkiadó vezetője.
Kép
Fotó: Juhász Ákos (illusztráció)

Dolnics Zoltán az Anonymus miskolci volt… című könyv szerzője magyar őstörténet kutató. Több évtizedes kutatómunkája után készült el a kötet. A történelmet és Miskolc város múltját kedvelő embereknek az írás sok meglepetéssel és érdekességekkel szolgálhat. Az ünnepi könyvhéten Dulnics Zoltán a Géniusz könyvsátorban június 9 –én, pénteken 18 órától dedikál.  

Dr. Halász József Ötven év a reménykedők útján című művében a Miskolci Eszperantó (Vasutas) Egyesület 50 évét foglalja össze. Díszkiadásban, 270 oldalon leírásban és képekben. (A kötet kereskedelmi forgalomban nincs, könyvtárban található meg).

Utry Attila, Nevében a sorsa  Káin bélyege című alkotásában szépprózák és forgatókönyv is található. Az ő könyvének bemutatója június 7.-én, szerdán 17 órakor lesz a MAB székházban. A kötet két részből áll. Az elsőben európai, magyar és ragozinkai  történelmi áttekintés olvasható, széppróza (elbeszélés, novella, esszé műfajokban). Kiútkeresés a jelenlegi veszedelmekre és problémákra. Ezekre a kérdésekre  a második részben a  Káin bélyege Énoch próféciái opera-forgatókönyv adja meg a lehetséges választ. 

A bemutatón köszöntőt mond Berta Eleonóra, a könyvkiadó vezetője. Közreműködnek: moderátorként Farkas Erzsébet, a Szent István Rádió szerkesztő-műsorvezetője, valamint Garamvölgyi Attila, a könyv szerkesztője és Vihula Mihajlo zeneszerző, az opera rendezője. Részletek is elhangzanak majd a Káin bélyege című operából, Vajda Éva (Ősszülő) és Kolozsi Balázs (Káin) a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek előadásában. A rendezvény után agapéra várják, hívják a közönséget, ahol lehetőség nyílik dedikálásra, kötetlen beszélgetésre és kedvezményes könyvvásárlásra.

Az ünnepi könyvhéten Utry Attila a Géniusz könyvsátorban június 8-án, csütörtökön 18 órától dedikál.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.