Ugrás a tartalomra

Olasz operagálát ad a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Létrehozva
Június 12-én, hétfőn este héttől a Művészetek Házában, 13-án, kedd 18 órától pedig a mezőkövesdi művelődési házban lép fel a Miskolci Szimfonikus Zenekar.
Kép
Illusztráció: Horváth Csongor

Két esztendőn belül immár harmadízben örvendezteti meg olasz operagálával városunk zenerajongóit – köztük is legfőképp az opera műfajának szerelmeseit – a Miskolci Szimfonikus Zenekar. S ahogy már tavaly, ugyanúgy az idén is egy kora nyáreste varázsa teremt már eleve kellő hőfokot a mediterrán hangulatú eseményhez. A gálaest visszatérő karmestere Lorenzo Castriota Skanderbeg, akinek vezetésével nagy sikerű olasz koncertutakon is részt vettek a szimfonikusok az elmúlt nyarak folyamán.

Az olasz maestro albán felmenőkkel is rendelkezik. Kezdő dirigensként Giuseppe Patanè asszisztense volt, akivel együtt Magyarországon is megfordult a nyolcvanas években, és azóta örömmel jár vissza hazánkba. Rómától Tiranáig és Törökországtól Japánig számos operaháznál, valamint szimfonikus zenekarnál működött az évtizedek leforgása alatt. A június 12-i, miskolci gálaesten, amelyet másnap Mezőkövesden is meghallgathatnak az érdeklődők, török és olasz operaénekes-sztárok lesznek mellette a szimfonikusok vendégei: Nurdan Kucukekmekci, Renzo Zulian és Giuseppe Altomare. Igen emlékezetes marad, ahogy Altomare baritonja egyszer már meghódította a miskolci Művészetek Háza közönségét, a 2021 decemberi gálán.

operagala

 

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.