Ugrás a tartalomra

Miskolci és vármegyei szerzők művei a könyvhéten - dedikálások változással

Létrehozva
Az eső sem tántorította el az érdeklődőket a könyvektől. Több pavilonnál dedikálást is tartottak.
Kép
Fotók: Mocsári László

A megnyitó előtt, talán az eső miatt, csak néhány tucat ember mustrálta a kitelepült kiadók, intézmények és áruházak kiadványait. Mészáros Margaréta idén érettségiző gimnazista a fúvósok zenéjét meghallva, kíváncsiságból állt meg a téren egy kicsit böngészni. Ha találna valami neki kedvére való, szép kiadványt, akkor azért maximum 3 ezer forintot tudna kiadni. Azt is elárulta, hogy a szórakoztató jellegű vagy a történelmi témájú könyveket szereti, amelyeknek a külleme is szép és igényes. A szeme egy művészettörténeti alkotáson akadt meg, de nem sieti el a vásárlást, előtte még máshol is körülnéz.

Kép

Silye Hajnalka férjével együtt célirányosan, kifejezetten vásárlási szándékkal érkezett az Erzsébet térre. Csütörtökön a könyvhét helyszíne mellett elhaladva látták az előkészületeket, és kedvet kaptak, hogy ellátogassanak a rendezvényre, hátha találnak maguknak néhány jó olvasnivalót. Őt a fantasy, a krimi, a dráma érdekli. Nemrég úgy döntött, hogy folyamatos olvasásra szánta el magát. – Ráálltam a havi három könyvre, így május végéig már 15-öt olvastam el. Mindig is faltam a betűket, de gyakran estem bele abba a hibába, hogy a munka, vagy más hétköznapi teendő miatt csak halogattam az olvasást, és azt éreztem, hogy lemaradok valamiről, így aztán elhatároztam, hogy a hónap elején veszek három könyvet, amit a hónap végéig el kell olvasnom – mondta.

Kép

Silye Tamás eddig a budapesti agglomerációban élt, ahol rendszeres látogatója volt az ünnepi könyvheteknek. Csakúgy, mint felesége, ő is nagyon szeret olvasni, de inkább a közéleti, történelmi témájú könyveket és a szépirodalmat kedveli. A kortársakat kevésbé ismeri, de mindenre nyitott, így ha találna valamit, ami felcsigázná a kíváncsiságát, azt meg is venné. – Éppen az előbb láttam Dezső András: Nagyfőnök című kiadvány harmadik részét, szerintem nem megyek haza nélküle – mondta egy kis mosollyal a szája szegletében.

Kép

A rendezvény alatt a legtöbb, összesen 8 vármegyei, illetve miskolci dedikáló a Géniusz Könyváruházhoz érkezett. A sort a megnyitó napján délután 3 órakor Varga Barnabás kezdte, majd pedig Bánhidi Lilla, Utry Attila, Malejko Norbert várta az olvasókat egy kis csevejre. Pénteken Remeczki Imre, Bózsó Gyula, Dolnics Zoltán és Király-Bagi Judit dedikálta művét a standnál. Kondás Vilmos, a könyváruház tulajdonosa szerint az ünnepi könyvhét egyik legkapósabb kiadványa Bózsó Gyula új kiadványa, az „I love Bükk” lehet, és nyilván sokaknak okoz majd örömet hazánk egyik legolvasottabb írójának, Leslie L. Lawrencenek a most megjelent vaskos kötete, a Domingos és a Halál Angyala – Báthory Orsi kalandregénye is. De mindegyik könyvet szívesen ajánlom, mert egytől egyig jó művek.

Kép

A szervezők tájékoztatása szerint, Leslie L. Lawrence mai napra tervezett dedikálása sajnos elmarad! Azonban nem szeretnék, hogy program nélkül maradjon a könyvrajongó közönség, ezért 16:00-tól a 2023. évi Kötve-Fűzve - Az Év Könyve Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyében - I. helyezett - költőnője: Kovács Gréta érkezik a Géniusz Könyváruház pavilonjához, hogy dedikálja csodálatos Pávatoll című, immáron nagydíjas verseskötetét.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.