Ugrás a tartalomra

"Érték és minőség" – évadot zárt a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Létrehozva
Hetvenöt koncert és a kalkulációk szerint huszonötezer néző a számok tükrében a Miskolci Szimfonikusok tavalyi mérlege. A szezonzáró társulati ülésen a jubiláló és a legtöbb szolgálatot teljesítő tagot is köszöntötték, valamint az "Évad Zenésze" díjat is átadták.
Kép
Fotók: Mocsári László

A társulatot Szászné Pónuzs Krisztina, a zenekar ügyvezetője köszöntette. Évadértékelőjében elmondta, hogy a bizonytalanságok ellenére, a körülményekhez képest termékeny és sikeres évadot tudhat maga mögött a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az ügyvezető kiemelte, hogy negyedik évadát zárta úgy az együttes, hogy nap mint nap került olyan helyzetbe, amilyenbe addig még nem volt, ami nem csupán a zenekar működésére nyomta rá a bélyegét, hanem a mindennapi életére is. S bár csökkenteni kellett a működés intenzitását, az együttes tovább dolgozhatott, nem kellett felfüggesztenie működését. „Sok zenekartól eltérően, mi meg tudtuk tartani az előre megtervezett fellépéseinket, és a közönség is kitartott mellettünk, a koncertek számában azonban erősen megmutatkozik a novembertől áprilisig terjedő ínséges időszak” – fogalmazott Szászné Pónuzs Krisztina. Az ügyvezető érvágásnak nevezte, hogy a kialakult helyzetben sok játszóhely nem volt fogadóképes, vagy megszűnt létezni. Erre példaként az Edelényi kastélyt hozta fel. Az ügyvezető szintén problémaként említette a bizonytalan helyzetnek való kiszolgáltatottságot, amelyeket a nehézségek ellenére is igyekeztek és igyekeznek kielégítően kezelni. 
 

Kép

Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere színes és változatos évadként értékelte az ideit, amelyben a zenekar sok-sok csodálatos és megható élménnyel ajándékozta meg a közönséget. „Ezek a maradandó élmények hozzák vissza a közönséget” – mutatott rá. Úgy véli, hogy a hihetetlenül színvonalas, és rendkívül nagy volumenű koncertek növelik a miskolciak önérzetét. Varga Andrea beszéde végén megköszönte, hogy büszke lehet a Miskolci Szimfonikusokra, mely jelentősen hozzájárul a város kulturális értékéhez.

Kép

Ignácz Dávid jegyző szerint a Miskolci Szimfonikus Zenekar örök érték és minőség. Hiszen, mint mondta, a klasszikus zene olyan mélységekbe és magasságokba képes röpíteni az embert, amelyre a modern zene képtelen. Tapasztalatai szerint ezt az értéket és minőséget a miskolci közönség korosztálytól függetlenül igényli és el is ismeri.

Kép

Az évadzáró társulati ülés végén köszöntötték a jubiláló tagokat: Pintér-Tresó Katalin 30 éve, Kispál Erzsébet 40 éve, Siklósi Éva 40 éve tagja a zenekarnak. A legtöbb szolgálatot Tóth Tamás teljesítette. Az "Évad Zenésze" díjat a társulat szavazása alapján Siklósi Éva érdemelte ki.
 

Ez is érdekelhet

Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.