Ugrás a tartalomra

Jazz és dixieland fesztivál: térzene a Szent István téren, a Szinva teraszon és a MÜHA előtt

Létrehozva
Örömzene a belváros több pontján, hatodik alkalommal rendezik meg most hétvégén a hatodik nemzetközi dixieland és jazz fesztivált Miskolc belvárosában.

Preview Image
Dixie és jazz fesztivál - szombat - Juhász Ákos képgalériája

Szombaton is jazz és dixieland muzsikával telt meg Miskolc belvárosa - folytatódott a hatodik nemzetközi dixieland és jazz fesztivál. A fesztivál második napja térzenével kezdődött a Virágóra körül, ahol a La Barrière Manouche Jazz, a Happy Dixieland Band, a Miskolc Dixieland Band és a DT Band muzsikált.

A MÜHA előtti Kisszínpadon délután négytől és kicsivel öt után zenélt a BB Band Dixieland Jazz Band (Szlovákia, Besztercebánya), majd a La Barrière Manouche Jazz ebben a sorrendben, a Nagyszínpad aztán este héttől népesedett be az előtte lévő nézőtérrel, vagyis a Szinva terasszal együtt: itt a DT Bandet, a Happy Dixieland Bandet és a Miskolc Dixieland Band Varga Andreával kiegészülve.

A program keretein belül három napon keresztül szórakoztatják hazai és nemzetközi együttesek a teljesen ingyenes eseményre látogatókat, tehát vasárnap zárul a koncertek sora. A beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott, a fesztivál több mint koncertek egymásutánisága, hiszen olyan kísérőrendezvények, mint a dixie-felvonulás vagy a gyerekkoncert igazi örömzenélést hoznak a belváros szívébe. A koncertek minőségi élő zenét, műfaji sokszínűséget, professzionális előadásokat nyújtanak a közönség számára.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.