Ugrás a tartalomra

Perecesen szólt a rock szombaton

Létrehozva
Ötödik alkalommal rendezték meg a Perecesi Rockfesztivált, ahol ismert zenészekkel és rockerekkel telt meg a szabadtéri színpad és környéke.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

A népszerű program öt évvel ezelőtt magánkezdeményezésként indult, de már a kezdetektől nagyon sokat segített a szervezésben az Új Bányamécs Baráti Kör. Ők pályáznak forrásokra is, amelyből a rendezvényt finanszírozni tudják, a terület önkormányzati képviselőjének hathatós támogatásával - ismertette a rockünnepet megelőzően Kiss Csaba főszervező.

Megtudtuk, a Perecesi Rockfesztiválon mindig öt zenekar lép fel. A Kiss Csaba és barátai zenekar, valamint az Excelsior évről évre visszatér a szabadtéri színpadra, a másik három fellépő viszont mindig változik, így a közönség mindig változatos rockzenét hallhat a fesztiválon. Szombaton a Power Of Cover, az Ageless és a B. M. V. csatlakozott az alapfelálláshoz, akikkel együtt fergeteges bulit hoztak össze, rendesen rezgett a hanghullámoktól a perecesi levegő. 

Kép

A rock összegyűlt rajongóit Bazin Levente önkormányzati képviselő üdvözölte. Kiemelte, ez már az ötödik Perecesi Rockfesztivál, és ebben az évben úgy alakult az élet, hogy mindössze néhány héttel korábban szintén egy rockünnepre gyülekeztek Miskolcon a legendás együttesek és a rajongók, hiszen most volt az ötvenéves évfordulója az egykori Diósgyőri Rockfesztiválnak. A képviselő szerint ez is jelzi, hogy Miskolc és benne Pereces is ott van a magyar rocktörténet első lapjain. 

Kép

„Egy lázadó, saját hangját kereső és azt a rockzene világában megtaláló nemzedék ébredésének helyszíne volt és maradt városunk. Számomra is nagy élmény, hogy rácsodálkozhatok itt ma Perecesen is a zene máig ható üzenetére. Gyerekfejjel láttam apámat, ahogy farmerruhában, kiabálva énekelte a magyar rock legnagyobbjainak számait. Az LGT, P-mobil, Illés, a Mini és sok más ikonikus magyar zenekar dalainak öröksége apáról fiúra száll” – mondta Bazin Levente. Hozzátette, ma már tudja, hogy a hajviselet és a farmer egy nemzedék összetartozásának jele volt, mi, akik ma felvesszük a farmert, ezt ne felejtsük el. Megjegyezte, a rock, a XX. század találmánya soha nem fog kimenni a divatból, mert nem egy múló hóbort, hanem egy életérzés. A szabadság, a lázadás és a becsület jelképe ma is. A képviselő szerint Perecesen egy rockfesztivál született, amely csak a miénk. 

Preview Image
Galériához kattints!

Fekete Szilárd a DeeZEL zenekar dobosa az éppen zenélő kollégákat hallgatva elmondta, ők tavaly jártak itt először, és örömmel vettek részt a fesztiválon. Szerencsésnek tartaná, ha a perecesi rendezvény ismertsége növekedne, meglátása szerint ebben a városnak is lenne teendője, akkor még többen tudnának róla és jönnének el ide bulizni egy jót.

A rock örök és mindenkié, ezt a mondást az egymást követő, közel egy-egy órás koncertek közönsége is igazolta, a nosztalgiázó idősebbektől a tinédzserekig minden korosztály képviseltette magát szombaton délután és este az ötödik Perecesi Rockfesztiválon.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.