November 10-én például jubileumi koncertre készülnek, amelynek fő műsorszámaként megszólal majd Carl Orff Carmina Buranája. A karmester Antal Mátyás lesz, az együttes pedig kiegészül a Nemzeti Énekkarral is. Tovább folytatódik a Szimfonikus és a Yamaha bérletsorozat, lesznek gyermek és ifjúsági koncertek, programok, valamint a karácsonyi koncert, az újévi hangversenyek és a zene világnapjáról is megemlékezik a társulat egy különleges koncerttel.
Minderről hétfőn, az évadnyitó társulati ülésen esett szó. Szászné Pónuzs Krisztina ügyvezető a változásokról is beszélt.
- Antal Mátyás tiszteletbeli művészeti vezetőként marad. Ő Budapesten él, és kissé már megterhelő hetente elutaznia Miskolcra. Így megállapodtunk, hogy tiszteletbeli művészeti vezetőként támogatja az együttes munkáját ebben az évadban. A vezető karmester pedig Thomas Herczog lesz, aki ugyan Bazelban, Svájcban él, de magyar gyökerekkel rendelkezik, kiválóan beszél magyarul is, tehát nincsenek kommunikációs nehézségei.
Az együttes egyébiránt nemrég tért haza Olaszországból. Két hangversenyt is adtak a Comói-tó partján. És a Cremonai Nyári Fesztivál záró hangversenyén is játszottak. A következő évad próbái már megkezdődtek. Gőzerővel készülnek a szeptemberi koncertekre.
Badány Lajos alpolgármester a városvezetés nevében megköszönte a zenészek eddigi munkáját és elmondta: kiemelten fontosnak tartják, hogy Miskolc zenei élete is öregbítse a város hírnevét.
- A mostani, forráshiányos helyzetben is fontos a városnak a kultúra. Úgyhogy én tényleg köszönöm a munkájukat, és hogy ilyen körülmények között is lelkiismeretesen viszik a jó hírét Miskolcnak szerte a világban – fogalmazott Badány Lajos arra biztatva a zenekar tagjait, hogy őrizzék meg lelkesedésüket, tartsák össze a társulatot.
Ignácz Dávid jegyző kiemelte: az elmúlt 60 évet az állandóság jellemezte, hiszen összesen 4 művészeti vezetője volt ez időszak alatt a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak.
- Több százan voltak itt, akik közreműködtek az emberöltőnyi szimfonikus történetben. És több százezren, akik tapsukkal, bérletváltásukkal, jegyváltásukkal alapvetően szintén támogatták a művészetet. Azonban 60 év alatt 4 ember volt, aki a művészeti irányt és az irányvonalat meghatározta. És én azt gondolom, hogy ez egyet jelent az állandósággal - tette hozzá.
Mielőtt Szászné Pónuzs Krisztina szokás szerint boldog új évadot kívánt volna a tagoknak, ezzel lezárva a nyitó ülést, a sorok közül a társulat egyik tagja jelezte, kérdése van. A zenészek fizetésével kapcsolatban várt választ: tudni szerette volna, mikor várhatnak bérrendezést.
Ignác Dávid jelezte, országszerte hasonló problémákkal küzdenek az önkormányzatok.
- A jövő évi költségvetés tervezése már most elkezdődött, reményeink szerint decemberben elfogadásra kerül, így rövidesen ügyvezető asszonnyal egy újabb csörténk lesz, ő harcosan védi a kollégák bérét – kezdte válaszát Miskolc jegyzője, aki elmondta, többek közt a kormányzati megvonások miatt szűkösek a város lehetőségei.
- A 2023-as költségvetés 47,5 milliárd forint, ami elsőre soknak tűnik, de rengeteg feladatot kell ellátni belőle. A könyvtár, az egészségügy, a háziorvosi rendelők, egyébként a közösségi közlekedés, amibe gyakorlatilag most nyolcmilliárd forintot öntünk bele úgy, hogy azért alapvetően nem látszik a vége. Tavaly egy pici emelés volt, ezt az utat pedig szeretnénk folytatni – mondta a jegyző, hozzátéve, állami forrás, állami finanszírozás hiányában ezt azonban saját forrásból kell előteremteni. Hangsúlyozta, amit lehet, megpróbálnak megtenni és bízik benne, hogy jó hírekkel szolgálhat majd januárban-februárban, a bértárgyalások után.
- Nem tudjuk, melyik ujjunkba harapjunk, az önkormányzatoknak ugyanis mindenütt komoly forráshiánnyal kell szembenézniük, nem tudunk honnan, kitől elvonni, átcsoportosítani. Azonban vettük az adást, köszönjük a jelzést – mondta Ignácz Dávid.
Az ügyvezető szerint a tulajdonos önkormányzat igyekszik minden segítséget megadni a zenekar működéséhez.
- A mi kitartásunkon, türelmünkön múlik, hogy fenn tud-e maradni az együttes a nehéz időkben. Bízom benne, hogy év végéig nem csak szakmai téren, de anyagilag is sikerül olyasmit felmutatni, ami mindenki megelégedésére szolgál majd – zárta pozitív üzenettel a társulati ülést Szászné Pónuzs Krisztina.