Ugrás a tartalomra

Első Miskolci Sóletfesztivál

Létrehozva
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Körének következő előadását augusztus 29-én, kedden, délután 5 órától tartják a hitközség nagytermében.

Vendég Juhász Ferenc római katolikus esperes. Egy sokak által feszegetett kérdést járunk körbe. A zsidóságnak a Biblia szerint a hetedik nap a szombat, amikorra a Teremtő megalkotta a világot. Percre pontos a sabbat bejövetele már pénteken esténként. Hogyan számoljuk ki borús időben, amikor nem látni a csillagokat. S adódik a kérdés, hogy ahány történelmi egyház, annyiféle az a bizonyos világ teremtését követő pihenőnap. Általában ez péntektől vasárnapig terjed.

Kép
Fotó: luah.hu

A kereszténység számára ez a vasárnap. Bizonyára az is érdekes, hogy a hetedik napnak milyen szabályai, törvényei vannak, s ezek vallásonként miként változnak. A teljesebb világlátás kedvéért Markovics Zsolt miskolci főrabbi vendége lesz Juhász Ferenc atya, esperes, pápai káplán, főszékesegyházi kanonok, főszentszéki bíró, pasztorális helynök. Az előadás ingyenes, a múzeum, a zsinagóga megtekintése ezer forintos belépővel lehetséges. Miskolc, Déryné utca 20.
I. Miskolci Sóletfesztivál szeptember 3-án Miskolcon a Kazinczy u 7. szám alatt, a zsinagóga udvarán (bejárat a Déryné utca 20. melletti vaskapunál).

A program:

-11 órakor köszöntőt mond Markovics Zsolt, a Miskolci Zsidó Hitközség főrabbija. A fesztivált megnyitja: Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Róna Iván, a MAZSIHISZ turisztikai osztályának vezetője.
-11:45-kor egyházi kerekasztal-beszélgetés:
Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke,
Molnár Attila görögkatolikus atya,
Krank József, a görögkeleti ortodox templom parókusa,
Markovics Zsolt főrabbi
-12:45: Sóletebéd
-14:00: A Color Klezmer Band koncertje
-16:00: Havasi György és Kékesi Erika zenés előadása
Támogatók: Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK), Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata. A rendezvény ingyenes, a sólet önköltséges ( ~ 3.000 Ft). A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.