Ugrás a tartalomra

Filmünnepre készül Miskolc

Létrehozva
Filmkavalkád, sztárok a vásznon és a vörös szőnyegen, kulturális programok és egy régi hagyomány felélesztése: van miért várni a szeptember 1-jét, a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál rajtját.
Kép
Mocsári László fotói a tavalyi rendezvényről

Az idei filmfesztivál két filmlegenda előtt tiszteleg. Az Európai Mozi Nagykövete díjat Jean-Marc Barr színész szeptember 2-án este, A nagy kékség vetítése előtt veszi át a Művészetek Házában. A fesztivál életműdíját pedig Almási Tamás rendező kapja a szeptember 9-én, 17 órakor kezdődő zárógálán.

A versenyprogram idén is Európa nagy fesztiváljaival összemérhető kvalitású lesz. Csak hogy a legutóbbi bejelentéseket említsük: világsztárok érkeznek a miskolci vetítőtermekbe, de közülük is kiemelkedik a CineFest nyitófilmje, ami egyenesen a 2023-as Cannes-i Filmfesztiválról érkezik Miskolcra. A Jeanne Du Barry – A szerető egyben Johnny Depp nagy visszatérése, és hosszú ideje első európai filmje. A zárófilm szintén nagy durranás lesz: a világ legrangosabb filmfesztiváljának fődíját, a Cannes-i Arany Pálmát elnyerő Egy zuhanás anatómiáját is megtekinthetjük majd Miskolcon.

Szintén a Kitekintő szekcióban látható majd két magyar remekmű: Reisz Gábor Magyarázat mindenre című alkotását itt láthatja először a magyar közönség, és bemutatják a Nem halok meg című filmet is Miskolcon, amelynek világpremierje nem sokkal a CineFest után, egy A-kategóriás fesztiválon lesz.

Kép


A CineFest idén új helyszínnel bővül: a Művészetek Háza három és a Miskolci Csodamalom Bábszínház egy vetítőterme mellett a Csengey kert is bekerül a programba, melynek köszönhetően egy régi hagyomány éled fel: újra lesznek szabadtéri vetítések és koncertek a fesztiválon. A CineFest és a Miskolci Egyetem közös szervezésében megvalósuló Cineversity program a kora őszi estéken ingyenesen látogatható szabadtéri programokkal várja az érdeklődőket.

A kertmoziban láthatjuk majd az Együtt kezdtüket, a Nyugati nyaralást, valamint egy igazi klasszikust, a Kontrollt. Utóbbi idén ünnepli a huszadik évfordulóját, melynek örömére nem csak a filmet láthatja a közönség: a vetítés után ugyanis színpadra lép az alkotás zenéjét jegyző NEO. És zenél majd a Kerekes Band és a Paddy & the Rats is.

A programokról részletesen a www.cinefest.hu, valamint a minap.hu oldalon tájékozódhatnak. A bemutatókról, koncertekről, fontos eseményekről folyamatosan tájékoztatjuk majd olvasóinkat.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.