A műsoron szereplő két nagyszabású kompozíció pár évnyi különbséggel keletkezett. Rahmanyinov amerikai időszakának termése volt a Szimfonikus táncok (1940), dinamikus tételfüzérét épp tíz esztendeje, az együttes 50. jubileumának évében rögzítették CD-re. Hangversenyen viszont nem játszották el azóta: jöjjön el, hallgassa meg a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában a mostani alkalommal!
Bartók II. hegedűversenye (1937–38) új utakat nyitott az életműben. Fölfedezte és újból birtokba vette a komponista a romantika általa egykoron hátrahagyott örökségét, azzal együtt ismét fontossá vált számára az esztétikai szépség hagyományos bűvereje. Mindjárt a szárnyaló, magyarul „beszélő” kezdőtéma a régi verbunkosmuzsika hajdani fényében ragyog. Egy későbbi melódiával pedig korának „legmodernebbnek” hirdetett zeneszerzői irányzatára, a dodekafóniára is rákacsintott Bartók, ámde olyan misztikus tónussal és rejtélyes összhatással, amilyen Mona Lisa mosolya…
A versenymű tolmácsolója, Pusker Júlia máris jelentős nemzetközi karriert mondhat magáénak, a fiatal művésznő sorozatként ad szólóesteket Európa legrangosabb koncerttermeiben a 2023/24-es évad folyamán. Thomas Herzog első ízben áll az együttes élére első karmesterként.
SZIMFONIKUS BÉRLET I.
Időpont: szeptember 25., hétfő 19:00
Helyszín: Művészetek Háza
Műsor: Bartók: II. hegedűverseny, Rahmanyinov: Szimfonikus táncok, Op. 45
Vezényel: Thomas Herzog
Közreműködők: Miskolci Szimfonikus Zenekar
Hegedű: Pusker Júlia
Szimfonikus bérlet I.
Létrehozva
Támogatott tartalom
A Miskolci Szimfonikus Zenekar bérletnyitó hangversenyének reprezentatív programját a zenekar évfordulójának jegyében állították össze: másfélszáz esztendeje született a XX. századi zeneművészet egyik kiemelkedő lírikusa, Szergej Rahmanyinov, és immár hagyományosan Bartók Béla életműve előtt is tisztelegnek halála évfordulójának előestéjén.
Ez is érdekelhet
Miskolc ipari örökségének bemutatására írtak ki pályázatot
„Ipari örökség – élő tér: Miskolc múltja és jelene” címmel hirdetett országos fotópályázatot a CineFest Egyesület a Miskolci Fotóklub Egyesület együttműködésével.
Ő Frankelda hangja
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.