Ugrás a tartalomra

Tarolt a Miskolci Nemzeti Színház a Városmajorban

Létrehozva
Előadás és színművészek is elismerésben részesültek.

A Miskolci Nemzeti Színház a Városmajori Szabadtéri Színpad „Szemle Plusz” programsorozatának keretében szeptember 9-én mutatta be a fővárosi közönségnek a Feketeszárú cseresznye című előadást Szőcs Artur rendezésében.

Szeptember 14-én aztán az évadzárón kiosztották a Szemle Plusz díjait, melyen kihirdették: a Miskolci Nemzeti Színház Feketeszárú cseresznye című előadását választották a Szemle legjobb előadásának, Lajos András pedig a legjobb férfi főszereplő díját nyerte el.

Mindezeken felül Simon Zoltán Peremartoni Krisztina hagyományosan saját alapítású díját kapta meg a Szemlén, mellyel tehetséges fiatal művészek munkáját szeretné elismerni, illetve a kultúra magántámogatásának szükségességére hívja fel a figyelmet - írja a miskolci teátrum Facebook-oldalán.

Ez is érdekelhet

Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.