Talán soha nem volt annyi művészeti rendezvény Miskolcon, mint idén, a kultúra évében, amikor egymást érték és érik a különböző rendezvények, és a város kulturális intézményeinek jubileumi ünnepségei. S mire Ön, tisztelt olvasó kézhez kapja ezt a lapszámot, egy újabb nagy sikerrel megrendezett esemény hangjai halkulnak el csendet és békességet teremtve sok-sok ember lelkében.
Az Ars Sacra Fesztivált először rendezték meg Miskolcon, és az esemény kiemelt hazai helyszíne is a vármegyeszékhely volt. A városban 9 napon keresztül összesen 46 program mutatta fel a keresztény értékrend és a kereszténység által ihletett kulturális értékeket. Én résztvevője és nézője is voltam a rendezvénynek. Csodálatos érzés volt személyesen is megtapasztalni a közös összefogást, amellyel ez a nagyszabású esemény megszületett és azt a hatalmas érdeklődést, ami a programokat övezte, mindezek mellett látni az örömöt, a hálát és az áhítatot, ami a csillogó szemekből áradt.
Ugyanakkor sokaktól hallottam azt, hogy nem értik, nem tudják, mit jelent az ars sacra, ami miatt fenntartással fogadták annak eszmeiségét, így el sem juthatott hozzájuk az üzenet. Legyintve mondták: „Biztos ez is valami érthetetlen keresztény maszlag!” Pedig egyáltalán nem érthetetlen, és sokkal több közünk van hozzá, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen arról szól, amire mindannyian vágyakozunk: az igazról, a szeretetről és a szépségről. Megpróbálom röviden érzékeltetni, hogy miért.
Cs. Varga István irodalomtörténész, ars sacra kutató állítása szerint szakrális, vagy szent bármi lehet – személy, intézmény, tárgy, alkotás, tulajdonság –, ami kapcsolatban áll Istennel, a tulajdonképpeni Sacrummal, vagyis a Szenttel úgy, hogy Isten különleges módon nyilatkozik meg bennük és általuk. Vagyis minden alkotásban, amelyben felfedezhetőek az isteni tulajdonságok, amelyek az igazat, a jót, a szépet jelenítik meg, vagy éppen azok hiányát vagy az azokból fakadó drámát, és az ember örök vágyakozását mutatják meg az ars sacra, azaz szakrális művészet.
Ez azonban azt is jelenti, hogy a szakrális művészet nem művelhető anélkül, hogy a művész ne váljon alkotásának részesévé, mert csak így tudja elérni azt, hogy a szemlélő is részesévé váljon annak, amit szemlél. „Egy kép szakralitása éppen abban áll, hogy az egy belső látásból származik, és így belső látásra vezet, a belső szemléletbe, az Úrral való imádságos találkozásba” – írja XVI. Benedek pápa „A liturgia szelleme” című művében.
Az anyag, a tér, a forma, a test, a hang, a szó, a mozdulat, amikor létrejön a teremtés aktusában, szentséget hordoz magában, ekképpen a szakrális művészet a magasságba emel. Megmutatja létünk függőleges tengelyét, láthatóvá teszi a láthatatlant és érzékelhetővé teszi a transzcendenst. Zatykó László ferences testvér szerint célja az, hogy az ember Isten legszebb templomává növekedjék.
