Ugrás a tartalomra

Új Képtárral bővül a miskolci Herman Ottó Múzeum

Létrehozva
Az új képtár két új kiállítással nyitja meg kapuit decemberben.
Kép
Titkos/Publikus kiállítás, Csontváry Kosztka Tivadar, Öreg halász (Fotó: HERMUZ)

A titkos és a publikus” nevet viselő kiállítás két műgyűjtő képzőművészeti gyűjteményeit mutatja be. Kövesi István és Dr. Petró Sándor kollekcióján keresztül a látogatók a magyar nemzeti festészet remekműveivel találkoznak. A tárlat olyan rangos magyar művészek neveit sorakoztatja fel, mint például Lotz Károly, Perlmutter Izsák, Gulácsy Lajos, Koszta József, Rippl-Rónai József, Csók István, Egry József, Czóbel Béla, Vaszary János, Aba-Novák Vilmos és Szőnyi István.

Kép
Miskolc anno / Telepi (Fotó: HERMUZ)


Az új épületszárny földszintjén megvalósuló állandó kiállítás két nagy magángyűjteményt mutat be, az emeleten olyan képzőművészeti látványosság várja a közönséget, amelynek anyaga a miskolci múzeum gyűjtésének eredményeként állt össze. A „Miskolc anno” című kiállítás alapvetően képzőművészeti jellegű, ám azon a témakörhöz kapcsolódó tárgyi emlékeknek (cégérek, kapurácsok) és dokumentumoknak (idegenforgalmi kalauzok, képes levelezőlapok) is szerepelnek.

Az új Képtár december 30-án nyitja meg kapuit és izgatottan várja az érdeklődőket!
 
A múzeum bővítése a „Herman Ottó Múzeum bővítése és környezetének fejlesztése” című projekt keretében valósul meg, melynek célja a múzeumlátogatás minőségének emelése és egy, a kulturális örökségre alapozott turisztikai attrakció kialakítása.
 

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.