Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: Széchenyi utcai részlet

Létrehozva
„Széchényi utczai részlet” – áll a körülbelül százéves képeslapon, ami a Villanyrendőr és a Déryné utca közötti épületeket mutatja.
Kép

A képpáron jól látható, a házak többsége ma is hasonlóan néz ki. A jobb sarokban a 33. szám alatt az egykori Három Rózsa Szálló Széchenyi utcai homlokzatának részlete látható. Szomszédját, a Szabó-házat (31. szám) Szabó Gyula gyógyszerész építtette, az eredetileg egyemeletes a 20. században háromemeletessé alakították át, homlokzatát teljesen megváltoztatták és megfosztották minden díszítésétől. A 29. szám alatt található az egykori Hitelintézeti palota látható, a monumentális, háromemeletes épület terveit Hajós Alfréd cége készítette. A földszinten üzleteket, az emeleteken lakásokat alakítottak ki. A földszinti üzletrészben 2010-ben a Tesco nyitott szupermarketet. Kevéssé ugyan, de látható még a Silbiger-, a László- és a Dálnoky-ház is, mint ahogyan látható a Miskolci Nemzeti Színház épülete és a Weidlich-palota azóta lebontott két tornya is. Utóbbi épület miatt egészen biztos, hogy 1911 után készült a felvétel, mivel Weidlich Pál bérpalotája ekkorra épült fel.

Kép

(Tajthy Ákos szövege, Dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Horváth Csongor fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

fotók: Horváth Csongor
Miskolc ipari örökségének bemutatására írtak ki pályázatot
KultúraMiskolcBelföldKörnyezet
„Ipari örökség – élő tér: Miskolc múltja és jelene” címmel hirdetett országos fotópályázatot a CineFest Egyesület a Miskolci Fotóklub Egyesület együttműködésével.
Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.